"Itt az ideje, hogy a tettek igazodjanak a szavakhoz" - szögezi le a három politikus közös felhívása a Financial Times szerint. Az elképzelés az, hogy a munkaerő-piaci reform során a német Hartz-bizottság javaslatai lennének irányadóak, s a cél a foglalkoztatottsági szint emelése lenne. A három vezető egyúttal arra is kötelezi magát, hogy liberalizálja az energiapiacokat, egységes légteret hoz létre Európa felett, és "gyorsan befejezi az egységes belső piaci jogszabályokról jelenleg zajló vitákat, valódi piacnyitási kimenetellel" - írja az EurActiv. Felülvizsgálják a kulcsfontosságú közszolgáltatóknak nyújtott állami támogatásokat, pártolják az Európai
Bizottság erőfeszítéseit a versenyt korlátozó akadályok felszámolására, s megalkotják végre a hosszú ideje előkészítés alatt álló európai szabadalom intézményét.
A levél az unió márciusi brüsszeli csúcstalálkozójának előkészületeibe illeszkedik. Ezen a csúcson kellene további konkrét intézkedésekről megállapodni az úgynevezett lisszaboni folyamat előbbrevitele érdekében. Utóbbi az unió azon célkitűzésének megvalósítására indult el, hogy 2010-re az EU rendelkezzen a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdaságával, miközben gyakorlatilag megvalósítja a teljes foglalkoztatást.
A levél egyúttal Tony Blair visszatérését is jelenti az unió legbelső döntéshozó köreibe az iraki válsággal kapcsolatos nézeteltérések után - s nem mellékesen azt is demonstrálja, hogy a három tagország ezek dacára is együtt tud működni más területeken.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.