Tavaly a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal bővült csupán az eurozóna gazdasága - adta hírül végleges adatát az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat). Ez az érték egy, a megelőző három hónapra számított 0,4 százalékos GDP-növekedést követ. Mint arra számítani lehetett, a régió gazdasága jelentősen visszavett dinamikájából, a mostani értékek még a megelőző év szerény eredményeit is alulmúlták. A 2001-es esztendő harmadik negyedévéhez képest a bruttó hazai termék növekedése átlagosan 0,9 százalékos volt.
A teljesítményt generáló tényezők közül a lakossági fogyasztás volumene 0,5 százalékkal növekedett, a beruházásoké viszont stabil maradt. Az export 2,1, az import pedig 2 százalékos bővülést mutatott.
Ha lesz is a közeljövőben trendforduló, azt az Európai Bizottság (EB) szakértői biztosan nem az idei év első negyedére várják. Az EB tegnap ugyanis megerősítette január 9-ei előrejelzését, melyben a most esedékes időszakra a gazdaság 0,1 százalékos visszaesését valószínűsíti. Ha prognózisuk igaznak bizonyul, 15 hónapon belül második alkalommal könyvelne el visszaesést az eurózóna gazdasága.
Az előrejelzést a bizottság a fogyasztási és a beruházási kedv visszaesésével, illetve a közelgő háború okozta piaci bizalmatlansággal indokolta. Mind az üzleti, mind pedig a fogyasztói bizalmi indexek visszaesést mutattak az elmúlt időszakban. A legtöbb vállalat költségcsökkentő intézkedésekkel, többek között alkalmazottainak elbocsátásával igyekszik átvészelni a jelen időszakot. A régió gazdaságának legnagyobb részét adó Németországban a munkanélküliség szintje négy és fél éves maximumra emelkedett.
A Bloomberg által megkérdezett elemzők kétharmada szerint az Európai Központi Bank április végéig csökkenteni fogja irányadó kamatát a stimuláció érdekében. Jelenleg a ráta 2,75 százalékon áll. (LGA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.