A 2002-es reálbér-növekedés okai

A bérek 2001-ben tehát több mint kétszer, 2002-ben pedig több mint három és félszer olyan gyorsan nőttek, mint a gazdaság teljesítménye és a termelékenység. Ezen belül a versenyszektorban valamivel mérsékeltebb, de szintén gyors volt a bérek emelkedése. Ennek következtében a feldolgozóipari fajlagos bérköltség (egységnyi új termék előállításához kapcsolódó bérköltség) reálértékben több mint 20 százalékkal emelkedett az elmúlt két évben. A béreket euróban számítva a fajlagos bérköltség emelkedése még jelentősebb, a forint folyamatos erősödése miatt.

Az alábbiakban azt elemezzük, hogy a magyar vállalatok 2002-ben miért voltak hajlandóak ilyen jelentős béremelésekre, éppen akkor, amikor nemcsak a nemzetközi konjunktúra lanyhulása, hanem a forint erősödése is sújtotta őket. Másrészt az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézetének (MKIK GVI) vállalati felmérése alapján elemezzük a minimálbér-növelés hatását a cégek béremelési döntéseire.

Ha a 2002-es, extrém mértékű reálbér-növekedés okait vizsgáljuk, akkor három tényező szerepét kell hangsúlyoznunk. Egyrészt a szisztematikusan felülbecsült inflációt, másrészt a közszférában több lépcsőben végrehajtott béremelések húzóhatását, harmadrészt pedig a minimálbér 2001-es és 2002-es emelésének hatását.





>> Az infláció nem várt csökkenése 2002-ben



A bérek emelése 2002-ben nominálisan az előző évivel teljesen megegyezett (mindkét évben 18 százalék volt), sőt a versenyszektorban még csökkent is az üteme (16,3 százalékról 13,4-re), így a reálbérek gyors emelkedése jelentős mértékben a fogyasztói árindex 2001 közepétől elkezdődött hirtelen csökkenésének a következménye volt (lásd az 1. ábrát). Az infláció mérséklődésének az ideje és mértéke nem volt előre látható, olyannyira, hogy 2001 végén a gazdaságkutató intézetek (Ecostat, GKI, Kopint-Datorg) az éves átlagos tényadatnál (5,3 százalék) magasabb árindexet (átlagosan 6,1 százalékot) jeleztek előre. Nem tudjuk pontosan, milyen mértékben támaszkodnak a vállalatok bérezési döntéseikben a hivatalos vagy a szakértői előrejelzésekre. 2001 második felétől a vállalati inflációs várakozások jelentősen elszakadtak a pénzromlás tényleges alakulásától, és azt tükrözték, hogy a cégek nem bíztak az infláció jelentős leszorításának lehetőségében. 2002-es bérdöntéseik kialakításakor legalább 2-3 százalékponttal túlbecsülték a fogyasztói árak várható növekedési ütemét, és a versenyszférában magasabb általános béremeléssel számoltak, amit, úgy gondoltak, "követniük kell" saját béreik növelésének meghatározásakor.

Mindazonáltal ez az érv csak részben ad magyarázatot az elmúlt két évben bekövetkezett béremelések mértékére. Ha az inflációs várakozásokat 7-8 százalékra, azaz a megelőző évi és a 2002-re várt hivatalos előrejelzés közé tesszük, ez önmagában még nem indokolt volna 13,4 százalékos béremelést.





>> A közszféra

béremeléseinek hatása



Az 1. táblázatból kitűnik, hogy 2002-ben éles különbség volt a költségvetési és a versenyszektorban megvalósult béremelések között. A gazdaság egészében mért béremelkedést elsősorban a közszférában bekövetkezett béremelések húzták felfelé. A makroadatokból jól nyomon követhető a választási év hatása: a közszférában foglalkoztatottak bére már 2001 utolsó negyedévétől kezdve folyamatosan és kiugró mértékben emelkedett. 2001 utolsó és 2002 első negyedévében folyó áron 32, reálértékben 23,2, illetve 24,9 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos negyedében. A szeptembertől érvényes 50 százalékos közszolgálati béremelés ehhez képest már valamivel alacsonyabb növekedési ütemmel járt, aminek az oka az előző évi rendkívül magas bázis. 2002. szeptember és november között a reálbérek a közületi szektorban már "csak" 21,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Miközben a nemzetgazdasági szinten mért átlagbérek gyors emelkedéséhez túlnyomórészt a közszféra béremelései járultak hozzá, az is látható, hogy a versenyszféra reálbérei is jelentős mértékben növekedtek, bár kétségtelen, hogy itt - a közszférával ellentétben - az elmúlt mintegy két évben a nominális emelés lassan, de határozottan mérséklődött.

Megállapítható, hogy 2001 utolsó negyedévétől kezdve az eltérő mértékű béremelések a két szférában jelentősen eltérítették a verseny- és a közszféra béreinek egymáshoz viszonyított korábbi arányait. Míg ugyanis azelőtt a versenyszférában fizetett bérek kismértékben meghaladták a közületi béreket, 2001 vége óta a közszférában dolgozók átlagosan már lényegesen többet keresnek, mint a vállalatoknál dolgozó kollégáik. Ezzel nem kívánjuk sem minősíteni, sem értékelni a korábbi bérarányokat, illetve az elmúlt kétévi változások irányát, csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a nagyon gyorsan lezajló bérfelzárkózási folyamat a költségvetési szektorban alaposan átrendezte a munkaerő-piaci kínálat szerkezetét, s joggal tételezhetjük fel, hogy magasabb bérei húzóerőt fejtettek és fejtenek ki a versenyszektorban.

A magasabb közületi átlagbérek szerkezeti hatást is tükröznek, mivel ebben a szektorban jóval nagyobb a szellemi dolgozók aránya, mint a versenyszférában. Ezért a kialakult bérszinteket érdemes külön a fizikai és külön a szellemi foglalkoztatottakra megvizsgálni. Önmagában mindkét csoporton belül többet kerestek a versenyszférában dolgozók, ez a különbség azonban az elmúlt két évben meredeken csökkent, olyannyira, hogy 2002-ben a költségvetési szektorban dolgozó fizikai foglalkoztatottak éves átlagbére már árnyalatnyival meghaladta a versenyszféra fizikai állományú átlagbérét. Míg 2000-ben a versenyszférában foglalkoztatott fizikai állományúak átlagbére 8374 forinttal meghaladta a költségvetési szférában dolgozókét, addig 2002 első tizenegy hónapjában már 2200 forinttal elmaradt attól.

A legnagyobb elszívó hatást a költségvetési szféra tehát a fizikai dolgozók körében fejti ki a versenyszektorral szemben. De a szellemi dolgozók körében is számottevően csökkent a versenyszféra előnye a költségvetési szektorral szemben. Míg 2000-ben a szellemi foglalkoztatottak a versenyszférában 42 százalékkal többet kerestek, mint a közületi szektorban, addig ez a különbség 2002-re 21 százalékra csökkent.

A két szféra között kialakult bérfeszültség némi adalékot nyújt annak a rejtélynek a megmagyarázásához, hogy a vállalatok 2002-ben a külpiaci és a belföldi konjunkturális lanyhulás közepette és az erősödő forint által sújtottan miért voltak hajlandók teljesítményük növekedését meghaladó mértékű béremelésre. 2003-ra ennek következtében olyan helyzet alakulhat ki, amelyben a közületi szféra munkaerő-elszívó hatása mind erőteljesebben érvényesül, ami egyes régiókban különösen nagy feszültségekhez vezethet.





>> A minimálbér-emelések következménye



A többféle indíttatású kormányzati béremelések nemcsak a verseny- és a közületi szféra, a fizikai és a szellemi foglalkozásúak között rendezték át a korábban kialakult bérarányokat, hanem az egyes ágazatok között is, amiben a költségvetési béremelések mellett a minimálbér emelésében való érintettségnek is számottevő szerepe volt. Az egyes ágazatok között számottevő bérarány-eltolódások következtek be, attól függően, hogy a kétféle típusú központi intézkedés milyen mértékben érintette az adott ágazatot. Azokban, amelyek a minimálbér-emelésből és/vagy a költségvetési béremelésekből egyaránt kimaradtak, az átlagosnál jóval kisebb béremelés valósult meg. Ez magyarázza azt a paradox helyzetet, hogy a munkavállalók bérkövetelései éppen az-

után erősödtek, amikor korábban nem tapasztalt béremelkedés jellemezte a magyar gazdaságot.

A minimálbér-emelés hatásának pontos feltérképezésére a Kopint-Datorg és az MKIK GVI közös kutatásának keretében vállalati felmérést végeztünk. Ennek során a területi kamarák segítségével 2002 októberében több mint 8000 céget kerestünk meg kérdőívünkkel. A megkeresésre végül 1694 cég vezetője válaszolt. (A vizsgálat részletes eredményeit lásd a www.gvi.hu honlapon.) Az empirikus felvétel eredményei azt húzzák alá, hogy a minimálbér-emelés kétségtelenül közrejátszott a bérek 2002. évi extrém mértékű növekedésében, de nem lehet azt állítani, hogy ez lett volna a kimagasló szintű béremelés egyedüli oka. A cégek 16 százaléka állította, hogy a minimálbér-emelés nagy szerepet játszott a cégnél a bérek növekedésében, míg 36 százalékuknál ez a tényező nem játszott semmilyen szerepet (lásd a 2. táblázatot).

A minimálbér-emelés hatása számottevően erősebben jelentkezett a kereskedelemben, az idegenforgalomban, gyengébben pedig a pénzügyi szolgáltatásoknál. Érdekesebb azonban, hogy pozitív kapcsolat mutatkozik a cég mérete és a minimálbér-növelésnek a béremelésre gyakorolt hatása között: minél nagyobb a cég, annál erősebb szerepet játszott e tényező. Továbbá negatív irányú kapcsolat figyelhető meg társaságok tulajdonosi típusa szerint: minél magasabb a külföldi tulajdon aránya a cégben, annál kevésbé érintette a vállalat 2002-es bérezési döntéseit a minimálbér kétszeri emelése (lásd a 2. ábrát).

Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a külföldi tulajdonban lévő cégek viszonylag magas induló bérszínvonala, hiszen a fizetések általános növekedése mellett kisebb arányú béremeléssel is megőrizhető a külföldi tulajdonban lévő cégek relatív bérelőnye.

A harmadik szignifikáns hatás az exporthoz kapcsolódik: a nagyobb arányban exportáló társaságokat erőteljesebben érintette ez a hatás, mint a csak belföldre termelőket. Ezek szerint a minimálbér emelése a bérköltségek kényszerű növekedésén keresztül éppen a magyar tulajdonban lévő, jellemzően exportáló nagyobb cégek munkaerőköltségeit emelte meg és jövedelmezőségére volt negatív hatással.

A minimálbér-emelés hatásának pontos feltérképezéséhez a társaságokat arról is megkérdeztük, hogy milyen mértékben emelték béreiket 2002-ben, és milyen mértékben szándékoznak emelni 2003-ban. A megkérdezett cégek 2002-ben átlagosan 11,5 százalékkal emelték, 2003-ban pedig várhatóan 6,9 százalékkal emelik bruttó béreiket.

Az adatok elemzése arra mutat, hogy minél inkább szerepet játszott a minimálbér-emelés a bérnövelésben, annál nagyobb volt magának a béremelésnek az üteme is (3. ábra). Ez jelzi, hogy a bérek emelkedése nemcsak a minimálbér-emelés közvetlen hatásával függ össze, hanem közvetett következményeivel, a cégek eredeti bérszerkezetének a megváltozásával: hány főt érintett közvetlenül a minimálbér-emelés, illetve hány főnek a bérét kellett növelni azért, mert a nálánál kevésbé bonyolultabb és kisebb felelősséggel járó munkát végzők bére azonossá, vagy magasabbá vált.





>> Jövedelmezőség

és foglalkoztatottság



Ezek után kézenfekvő a kérdés: milyen következményekkel jár az itt megfigyelt összefüggés azoknál a cégeknél, amelyek 2002-es béremelésére a minimálbér-növelés számottevő hatással volt?

Az első következményt a jövedelmezőség erőteljes romlásában figyelhetjük meg. Azoknál a vállalatoknál, amelyeknél a béreket jórészt kényszerből és nem önkéntesen emelték, a menedzserek jellemzően rosszabbnak ítélik a cég jövedelmezőségét, mint a többi társaságnál (4. ábra).

A második következmény a foglalkoztatottság várható alakulásánál figyelhető meg. A minimálbér-emelés hatására érezhetően csökkent a cégek munkaerő iránti kereslete. Azoknál a vállalatoknál, ahol erős volt a minimálbér-emelésnek a bérnövekedésre gyakorolt hatása, és legalább 10 százalékkal emelkedtek 2002-ben a fizetések, számottevően nagyobb arányban terveznek elbocsátást, mint a többi cégnél.

1998-2002 között a kormányzat sokat hangoztatott célja a magyar tulajdonban lévő vállalkozások üzleti lehetőségeinek tágítása volt. Különös fintora a közgazdasági összefüggések ignorálásának, hogy a kétszeri minimálbér-emelés éppen e vállalatcsoport üzleti helyzetét befolyásolta legerőteljesebben. Leginkább magyar tulajdonban lévő közepes és nagy, jellemzően exportáló vállalkozások munkaerőköltségeit emelte meg mesterségesen, rontva ezen cégek jövedelmezőségi mutatóit, kedvezőtlenül befolyásolva üzleti helyzetüket és rövid távú üzleti kilátásaikat.