A nemzetgazdasági finanszírozás mintái

A pénzügyi számlák megismertetése céljából cikksorozatot indítunk, melynek első darabja elméleti-módszertani kérdésekkel foglalkozik, a későbbiek példákat adnak a pénzügyi számlák elemzésekben való felhasználására.

A Magyar Nemzeti Bank már korábban is publikált adatokat követelésekről és tartozásokról a külföld, a monetáris intézmények, a háztartások, az államháztartás és bizonyos értékpapírok esetében. A pénzügyi számlákról szóló adatközlés abban különbözik ezektől, hogy teljes képet rajzol a nemzetgazdaság pénzügyi kapcsolatairól mind a gazdasági szereplők, mind a pénzügyi instrumentumok vonatkozásában. Úgy írja le a szektorok finanszírozási mintáit, hogy minden gazdasági szektor minden pénzügyi eszközét és kötelezettségét számításba veszi. Ennek során az Európai Unióban jogszabályként elfogadott, a nemzeti számlák összeállítására vonatkozó módszertani útmutató - az ESA 95 - által megkövetelt egységes elszámolási szabályokat és kategóriákat alkalmaz a belső összhang és a nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében.





>> A pénzügyi számlák

kialakulása



Bár a nemzeti számlák egységes módszertanának kiépülése és a számlák összeállítása a második világháború után jelentős ütemben felgyorsult, a pénzügyi számlák összeállítása kezdetben általában háttérbe szorult a termelési, jövedelmi, fogyasztási és felhalmozási (azaz az ún. reál-) folyamatokat bemutató statisztikákkal szemben.

Néhány, fejlett pénz- és tőkepiaccal rendelkező országban készültek azonban a szektorok finanszírozási kapcsolatait bemutató tőkeáramlási (flow of funds) statisztikák is.

Például az Egyesült Államokban a múlt század ötvenes éveitől állnak rendelkezésre ilyen adatok, és számos OECD-tagország rendelkezik 20-30 évre visszanyúló idősorokkal. A Nemzetközi Valutaalap, amely a nemzeti számlákkal párhuzamosan kidolgozta saját statisztikai rendszereit az államháztartási, a monetáris és a fizetésimérleg-statisztikában, tevékeny szerepet játszott a pénzügyi statisztika fejlesztésében.

Az IMF szorgalmazta, hogy a tagországok a szektorstatisztikákra alapozva állítsák össze saját tőkeáramlási tábláikat, melyek jó kiindulási alapot jelentettek a monetáris program kialakításához, a monetáris politikai döntések megalapozásához.

Módszertanilag az igazi áttörést a pénzügyi számlák tekintetében az 1993-as SNA (System of National Accounts - a nemzeti számlák rendszerének módszertani kézikönyve) megjelenése okozta, amelynek kialakításában az ENSZ vezetésével több nemzetközi szervezet, köztük a Nemzetközi Valutaalap is részt vett. Az 1993-as SNA megjelenése után az IMF is fokozatosan harmonizálta saját statisztikáit az SNA módszertanával. Ugyancsak az 1993-as SNA az alapja az 1995-ben megjelent, az Európai Unióban kötelezően alkalmazandó nemzetiszámla-módszertannak, az ESA 95-nek is.

Magyarországon a pénzügyiszámla-statisztika kiépítése a fejlett piacgazdaságokhoz képest viszonylag későn, az MNB statisztikai főosztályának 1994-es megalakulása után kezdődött el.

Az egyszintű bankrendszer, a korlátozott pénzpiac és a tervgazdaság keretei között persze nem is volt szükség igazán pénzügyi számlákra, a pénzügyi instrumentumok és intézmények csekély száma miatt a gazdaságpolitikai döntéshozók lényegében a jegybank és néhány pénzintézet mérlegéből átláthatták a gazdaság pénzügyi kapcsolatait.

Az 1990-es években a piacgazdaság kiépülése, a gazdasági döntéshozók számának ugrásszerű növekedése, az új pénzügyi instrumentumok és intézmények tömegének megjelenése megkövetelte, hogy a pénzügyi kapcsolatokat bemutató statisztika is fejlődjön, és megfelelő információkkal lássa el a felhasználókat.

Az MNB, az IMF-módszertanokra alapozva, már a '80-as években is rendszeresen publikálta a fizetésimérleg- és a monetáris statisztikai adatokat, fejlesztette azok módszertanát. Később megjelentek a háztartások és az államháztartás pénzügyi eszközeit bemutató statisztikák. A most megjelenő pénzügyi számlák integrálják az egy-egy részterülettel foglalkozó statisztikákat, és teljeskörűen, egységes módszertani elveket alkalmazva mutatják be a gazdaság pénzügyi kapcsolatait.

Mivel a pénzügyiszámla-statisztika a nemzeti számlák részét képezi, szerepének jobb megértése érdekében érdemes röviden áttekinteni a nemzeti számlák felépítését.





>> Egy rész

a nemzeti számlákból



A nemzeti számlák zárt elszámolási rendszere az egymásra épülő, egymásba kapcsolódó számláin és mérlegein keresztül a makrogazdaság működését és állapotát írja le a teljes gazdaság, illetve a gazdasági szektorok szintjén.

A számlák az adott időszakban bekövetkező gazdasági eseményeket, a mérlegek az adott időpontban fennálló eszközök és kötelezettségek állományát mutatják. Az egyes számlák és mérlegek egyenlegei a gazdaság mutatószámait alkotják. Ezek közül a legfontosabbak: a hozzáadott érték (nemzetgazdasági szinten ez a GDP), a rendelkezésre álló jövedelem, a megtakarítás, a nettó finanszírozási képesség (vagy pénzügyi megtakarítás) és a nettó vagyon.

A nemzeti számlák rendszere folyó számlákra, felhalmozási számlákra és mérlegekre bontható (lásd 1. számú ábra).

A számlák összeállíthatók a gazdasági egységek, azok nagyobb csoportjai (szektorok, alszektorok, ágazatok) és a teljes gazdaság szintjén is.

A folyó számlák a termelés, a jövedelemelosztás és a fogyasztás folyamatát írják le. A termelési számla bemutatja, hogyan áll elő a hozzáadott érték a kibocsátás és a termelőfelhasználás különbségeként. A jövedelemelosztási számlák megmutatják, hogy a hozzáadott érték milyen jövedelemelemekből áll, és milyen egyéb jövedelemtranszferek alakítják ki a gazdasági szereplők rendelkezésre álló jövedelmét. A megtakarítás - jövedelemfelhasználási számla egyenlege - a rendelkezésre álló jövedelem és a fogyasztás különbségeként adódik.

A felhalmozási számlák a pénzügyi és nem pénzügyi eszközök, illetve a kötelezettségek és a nettó vagyonok állományaiban bekövetkező változások öszszetevőit mutatják be.

A tőkeszámla rögzíti a reáleszközökben történt, tranzakcióból eredő változásokat, más néven a beruházást. A számla nyitóegyenlege a megtakarítás, amely megegyezik a jövedelemszámlák záróegyenlegével. A megtakarítás és a beruházás különbsége a tőkeszámla záróegyenlege, a nettó finanszírozási képesség (amelyet néha pénzügyi megtakarításnak vagy nettó hitelnyújtásnak is neveznek szakmai körökben).

A szűkebb értelemben vett pénzügyi számla a pénzügyi eszközökben és kötelezettségekben történt tranzakciókat mutatja be. A tranzakciók egyenlege megegyezik a nettó finanszírozási képességgel, amely egyben a tőkeszámla záróegyenlege is. Ez az egyezőség azt fejezi ki, hogy a megtakarítás és a beruházás különbsége valamilyen pénzügyi eszköz felhalmozásában vagy kötelezettségek vállalásában csapódik le.

Az átértékelési számla a reál- és pénzügyi eszközök, kötelezettségek olyan állományváltozásait írja le, amelyek árváltozásból származnak. Az egyéb volumenváltozás számlán olyan állományváltozásokat könyvelünk, amelyek különleges, elsősorban nem gazdasági okból következtek be. Ilyenek lehetnek a természeti katasztrófákból vagy technikai okokból eredő állományváltozások. Az átértékelődéseken és az egyéb volumenváltozáson kívüli gazdasági események alkotják a tranzakciókat a rendszerben.

A mérlegek közül a nyitómérlegek az elszámolási időszak kezdetén, a zárómérlegek az elszámolási időszak végén fennálló pénzügyi és nem pénzügyi eszközök, illetve a kötelezettségek állományát írják le.

A pénzügyiszámla-statisztika a mérlegek és a felhalmozási számlák azon részeit foglalja magában, amelyek a pénzügyi instrumentumok állományait és állományváltozásának összetevőit mutatják, tehát az 1. ábra azon részeit, amelyek a pénzügyi és reáleszközöket elválasztó szaggatott vonal alatt vannak.

Fontos tisztázni, hogy a pénzügyi számlák kifejezést egy tágabb és egy szűkebb értelemben is használják a nemzetközi szakirodalomban. Tágabb értelemben a pénzügyi számlák magukban foglalják a pénzügyi eszközök és kötelezettségek állományait és az állományváltozások összetevőit bemutató mérlegeket és számlákat. Szűkebb értelemben a pénzügyi számla a számlák sorozatában a tőkeszámla után következő, a pénzügyi eszközök és kötelezettségek tranzakcióból eredő változásait mutatja be. Ebben az írásban a pénzügyi számlák kifejezést általában tágabb értelemben használjuk, az ettől való eltérést külön jelezzük.





>> A pénzügyi számlák:

igények és megvalósulás



Magyarországon a statisztikai szervek között kialakult munkamegosztás szerint a pénzügyi számlákat az MNB készíti, míg a többi nemzetiszámla-statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) állítja össze. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) részéről a tagországokkal szemben előírás éves pénzügyi számlaadatok szolgáltatása 1995-ig, az Európai Központi Bank (EKB) részéről pedig 1997-ig visszamenően. Küszöbönálló igény az uniós szervek felől a pénzügyi számlák negyedéves gyakoriságú elkészítése. A különféle országok rendszerint éves számlák összeállításával kezdték (kezdik) a nemzeti számla készítését, és komoly gondot jelent a negyedéves számlák előállítása és összehangolása az éves adatokkal.

Az MNB a pénzügyi számlák kialakításakor nem az aktuális külföldi gyakorlatot és adatszolgáltatási kötelezettségeket vette figyelembe, hanem a legrészletesebb módszertani ajánlásokat és lehetséges felhasználói igényeket, így teljes instrumentum-, szektor- és partnerszektorbontású, negyedéves gyakoriságú statisztikákat célzott meg. A standard eszközkategóriák (lásd a keretezett részt) fajta, lejárat vagy devizanem szerint további bontásban állnak rendelkezésre, az intézmények csoportosítása a főszektorok (lásd a keretezett részt) mellett a pénzügyi vállalatok és az államháztartás esetében további bontásokat, alszektorokat tartalmaz.

A teljeskörűséget és a részletezettséget ötvenet meghaladó számú - különféle - adatgyűjtés biztosítja. Az 1990-es évek végétől a pénzügyiszámla-statisztikusok fokozatosan érvényesíteni tudták igényeiket a jegybank - fizetésimérleg-, monetáris és értékpapír-statisztikai - adatgyűjtéseinek, termékeinek kialakításakor, így ezek a statisztikák a pénzügyi számlák fő adatforrásaivá váltak.

Ezzel párhuzamosan jó együttműködést sikerült kialakítani a Pénzügyminisztériummal és a KSH-val, ahonnan adatátvételek gazdagítják a statisztikát. Felhasználásra kerülnek továbbá számviteli termékek (pl. vállalati beszámolók) is.

Az adatok bontásában, gyakoriságában, teljeskörűségében mutatkozó hiányosságokat becslésekkel egészítik ki a pénzügyiszámla-készítők.

A magyar pénzügyi számlák összeállításánál az állományokra (mérlegekre) és az állományváltozások összetevőire (számlákra) egyaránt nagy hangsúlyt helyeznek. Az adatok összeállítása az egyes eszközök állományának számbavételénél kezdődik.

A fizetésimérleg-statisztikát, illetve a jegybank és az állam bizonyos műveleteit kivéve a pénzügyiszámla-statisztika csak állományi inputokkal rendelkezik, az állományváltozás és annak komponensei az állományokból becsléssel állnak elő. Ennek következtében az állományi adatok, a vagyonnal kapcsolatos mutatók a pénzügyi számlákban rendszerint pontosabbak, mint például a tranzakciókat jellemző mérőszámok.

Megkönnyíti az állományváltozások összetevőinek becslését, ha jó minőségű, nagy gyakoriságú állományi adatok állnak rendelkezésre, továbbá, ha kiegészítő információk vannak az állományok devizaszerkezetéről, egyes rendkívüli eseményekről, vagy bizonyos nagyobb tranzakciók időpontjáról. Megfelelő bontású és gyakoriságú adatok elsősorban a pénzügyi vállalatok, az államháztartás és a külföld esetében érhetők el.

A nem pénzügyi cégekre vonatkozó állományi adatok is teljes körű lefedettséget és jó minőséget biztosítanak, egyes adatok (nem tőzsdei részvények, üzletrészek, vállalatközi hitelek és egyéb követelések) azonban csak éves rendszerességgel állnak rendelkezésre, ami nem teszi lehetővé nagy pontosságú mutatók előállítását a tranzakciók vagy az egyéb állományváltozások területén. A háztartások szektorára vonatkozóan nem gyűjtünk közvetlenül a területhez tartozó egységektől (magánszemélyektől, intézményi háztartásoktól, egyéni vállalkozóktól stb.) információt, hanem azok a velük pénzügyi kapcsolatban álló partnerszektorok adatszolgáltatásaiból válnak ismertté.

Az adatok összeállításának ez a módja csak a háztartások külső, más szektorokkal szemben fennálló pénzügyi követeléseinek és tartozásainak bemutatását teszi lehetővé a pénzügyi számlákban (úgynevezett konszolidált számlákon), a háztartások egymás közötti kapcsolatait is tartalmazó (nem konszolidált) számlákét nem. Valamennyi egyéb belföldi szektor esetében egyaránt készülnek konszolidált és nem konszolidált számlák.





>> Módszertani és

elszámolási sajátosságok



A pénzügyi számlákban feltüntetett pénzügyi eszközök jellemzője - szemben a nem pénzügyi (tárgyi, szellemi) eszközökkel, termékekkel -, hogy ezek egyes szereplők követelései és egyúttal más szereplők kötelezettségei is. Kivétel azonban van: a jegyban-kok speciális tartalékainak számító monetáris aranynak és SDR-nek nincs kötelezettségpárja. Ezért valamely zárt gazdaságban a pénzügyi eszközök (követelések) és a kötelezettségek egymással megegyeznek, egyenlegük, a nettó pénzügyi vagyon pedig - a fenti kivételtől eltekintve - nulla. Ez az összefüggés az egyes eszközkategóriák állományára, illetve az állományváltozások komponenseire is igaz, és abból fakad, hogy a pénzügyi eszközök közvetítő szerepet töltenek be a gazdaságban az adósok és a hitelezők között. Amennyiben a fenti egyezőség nem teljesül, az statisztikai, számbavételi hibának tudható be.

A magyar pénzügyi számlákban az eszköz-forrás egyezőség mindig fennáll, ezt az adatok összeállításának módszere, illetve az adatforrások kiválasztása biztosítja. Több rendelkezésre álló adatforrás közül ugyanis rendszerint azt választjuk, amely egy-egy instrumentumról teljesebb képet ad, a hiányzó tulajdonosi (eszközoldali) vagy kibocsátói (kötelezettségoldali) szektorbontás pedig maradékként számolódik.

A pénzügyi számlákban cél, hogy minden egyes instrumentumhoz - akár becsléssel is - teljeskörűen hozzárendeljük a kibocsátói és tulajdonosi szektorokat. Ezáltal viszont érvényes, hogy minden egyes szektorról megmondható, mely más területekkel szemben állnak fenn követelései, illetve kötelezettségei, mely más szektorok finanszírozzák működését, vagy mely területek egyenlegét kellett finanszíroznia. A magyar pénzügyi számlákban tehát nincsenek be nem sorolt tételek, a kimutatás instrumentumok, szektorok és partnerszektorok szerint teljes. Sok más ország pénzügyi számláiról ez nem mondható el. Hasonlóképpen nagy különbségek vannak egyes országok pénzügyi számláiban olyan esetekben is, amikor a nemzeti számlákra vonatkozó módszertani ajánlások nem adnak részletekbe menő elszámolási szabályokat egy-egy ügylet kezelésére, vagy több alternatívát sorolnak fel. Ez utóbbira példa, hogy a felhalmozott (adott időszakra járó vagy fizetendő, elhatárolt) kamatok elhelyezésére a mérlegekben vagy a piaci forgalommal nem rendelkező részvények, üzletrészek értékelésére több felkínált módszer közül választhatnak a statisztikusok.

A részvények és üzletrészek értékelése, a hozzájuk kapcsolódó műveletek elszámolása okozza talán a legtöbb problémát a pénzügyi számlák elkészítésében más országokban és nálunk is. Noha valószínűleg ezen instrumentumok adatai tekinthetők legkevésbé pontosnak, bemutatásuk mindenképpen hozzájárul a pénzügyi vagyon és a finanszírozási kapcsolatok teljessé tételéhez. A magyar pénzügyiszámla-készítők helyzetét nehezíti, hogy a jogi értelemben nem értékpapírnak számító - és így kevésbé nyilvántartott - üzletrészek összértéke meghaladja a részvényekét, a részvényeken belül pedig elenyésző a tőzsdei forgalommal rendelkező papírok aránya. A piac által nem árazott tulajdonosi részesedések számbavételét, értékelését ezért nem tudjuk a megfigyelt piaci információkra alapozni, állományi adatként elfogadjuk az érintett vállalatok beszámolójában szereplő saját tőkét. Nehéz helyzetben vagyunk sok más országgal szemben a részvények és üzletrészek tranzakcióit illetően is, hiszen a forgalmi adatokról (adásvételről, alapításról, tőkeemelésről stb.) sem áll rendelkezésünkre elegendő információ, azokat részben az állományok felhasználásával kell becsülni.





>> Mit mutatnak

a pénzügyi számlák?



A pénzügyi számlák egyik fő adatforrásának számít a jegybank fizetésimérleg-statisztikája, melyből a külföldre vonatkozó adatok jelentős részét minimális módosítással vesszük át és jelenítjük meg a pénzügyi számlákban. A közvetlen tőkebefektetéseken elszámolt újrabefektetett tulajdonosi jövedelmekkel kapcsolatos számok azonban csak 2004-től jelennek meg a fizetésimérleg-statisztikában, a pénzügyi számlákba viszont már most beépítésre kerültek ezek az adatok. Döntően ez az oka annak, hogy a pénzügyi számlák külföldre vonatkozó adatai eltérnek a fizetésimérleg-statisztika pénzügyi mérlegétől.

Általában véve az egységes módszertan megteremti annak lehetőségét, hogy a nemzetiszámla-adatokat térben és időben összehasonlítsuk. Így végezhetünk országok közötti összehasonlító elemzést egyes szektorok pénzügyi vagyonáról, vagy bizonyos instrumentumok szerepéről a gazdaság finanszírozásában, de ugyanezt megtehetjük a hazai pénzügyi számla idősorok vizsgálata alapján is. A pénzügyi számlákból kinyerhető legfontosabb statisztikai mérőszám az egyes szektorok, illetve a nemzetgazdaság nettó finanszírozási képessége, azaz pénzügyi megtakarítása. Az MNB más publikációiban - a háztartások pénzügyi megtakarításairól, vagy az államháztartás finanszírozásáról készített havi statisztikákban - már bevezetett mutatót a pénzügyiszámla-statisztika valamennyi egyéb belföldi szektorra és a külföldre vonatkozóan is tartalmazza.

A tágabb értelemben vett pénzügyi számlák további fontos mutatói a mérlegekből származó vagyonadatok. A hazai pénzügyi számlák állományi adatai jelenleg 1997 végétől 2002 végéig, negyedéves gyakorisággal állnak rendelkezésre. Ez az idősor negyedévente új adatokkal gyarapszik, 2004 elejére pedig visszavezetésre kerül 1994 végéig, egyre bővülő lehetőséget kínálva a pénzügyi folyamatok időbeni vizsgálatára.

Érdemes például megvizsgálni, hogyan változott az egyes szektorok által tartott pénzügyi eszközök, illetve vállalt kötelezettségek összetétele a pénzügyi számlák által jelenleg átfogott öt év alatt.

- A háztartások pénzügyi eszközein belül jelentősen nőtt a - döntően élet- és nyugdíjbiztosításból származó - biztosítástechnikai tartalékok, illetve a részvények és egyéb részesedések aránya a készpénz, a betétek és a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok rovására. A tulajdonosi részesedések előretörésében a befektetési jegyek mellett a háztartások megtakarításainál újdonságként figyelembe vett nem tőzsdei részvények és üzletrészek gyarapodása játszott szerepet.

- Az államháztartás konszolidált kötelezettségeit vizsgálva megállapítható, hogy az időszak elején az összes tartozás mintegy felét kitevő hitelek aránya 2002-re 20 százalékra esett viszsza az államháztartás piaci finanszírozását megvalósító értékpapírok (állampapírok) javára. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a pénzügyi számlákban az államháztartás kötelezettségei 300-600 milliárd forinttal (a GDP 3-4 százalékával) magasabb értéket mutatnak, mint a maastrichti szerződésben rögzített módszertan szerinti adósság. A különbség oka, hogy a pénzügyiszámla-mutató a kötelezettségek minden instrumentumát lefedi, piaci értéken, míg a maastrichti adósság csak a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat és a felvett hiteleket tartalmazza, névértéken.

- A pénzügyiszámla-adatokból kitűnik, hogy a pénzügyi vállalatok szektorán belül az egyes alszektorok jelentősége a pénzügyi közvetítésben hogyan változott. Az időszak kezdetén a terület konszolidált pénzügyi vagyonának mintegy felét birtokló jegybank az időszak végén már csak a vagyon negyede felett rendelkezett. Az egyéb pénzügyi közvetítők, a biztosítók és a nyugdíjpénztárak alszektorai megnégyszerezték pénzügyi eszközeiket, és ezzel több mint kétszeresére növelték részarányukat a pénzügyi vállalatok által tartott pénzügyi vagyonban (lásd 5. ábra). Ennek egyik oka, hogy az egyéb pénzügyi közvetítők által nyújtott hitelek részaránya a szektor konszolidált (tehát más szektorok felé irányuló) hitelezésén belül 1-ről 10 százalékra ugrott.

A szektorok pénzügyi vagyonának-eszközeinek vagy kötelezettségeinek nemzetközi összehasonlítására is lehetőség nyílik. Az Eurostat, illetve az EKB az uniós tagországoktól és a csatlakozó országoktól begyűjtött pénzügyi számlákat feldolgozza és a felhasználók rendelkezésére bocsátja. Kiválasztva például a pénzügyi számlákat készítő országok közül a Magyarországhoz hasonló népességűeket, megállapítható, hogy az egyes szektorok pénzügyi eszközei vagy a háztartások kötelezettségei hazánkban messze elmaradnak a tagországok megfelelő mutatóitól. Az egyes szektorok öszszes pénzügyi eszközben való részesedésében azonban nincsenek ilyen mértékű aránytalanságok az országok között. Figyelemre méltó, hogy a magyar háztartások növekvő el-adósodása ellenére a háztartások pénzügyi eszközeihez képest nálunk a legalacsonyabb a kötelezettségeik aránya.

A pénzügyi számlákból kiolvasható számtalan információ rendszerezett bemutatása, további elemzési lehetőségek felvillantása céljából cikksorozat készül, mely havi rendszerességgel fog megjelenni.