BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tartományok is vétkesek a paktumszegésben?

A német kormány a tartományokat is felelőssé teszi a GDP 3 százalékát meghaladó összesített költségvetési hiányért, és kilátásba helyezte, hogy az EU által kiszabandó pénzügyi szankciókat részlegesen rájuk hárítja. Hans Eichel pénzügyminiszter mindenesetre bízik a növekedés gyorsulásában, és hangoztatja azon reményeit, hogy a költségvetés 2006-ra kiegyensúlyozható lesz.

A stabilitási paktum - amely a költségvetési hiánynak a GDP 3 százaléka alatt való tartását, illetve az államháztartás fokozatos kiegyenlítését írja elő a tagországok számára - talán még jövőre is betarthatatlan lesz az euróövezet két legnagyobb gazdaságában. Ez azt jelentené, hogy Francia- és Németország három egymást követő évben elmarasztalható lenne az egyezmény előírásainak megszegéséért, és - a Brüsszel általi megintés után - akár a GDP 0,5 százalékának megfelelő büntetéssel is sújtani lehet őket. A költségvetési ügyekben illetékes francia miniszter, Alain Lambert - a Financial Times által idézett nyilatkozatában - kijelentette, hogy valószínűleg 2004-ben sem tudják 3 százalék alá szorítani a deficit/GDP mutatót, német kollégája azonban még bízik abban, hogy jövőre a plafonérték alá tudják lenyomni az idén várhatóan 3,4 százalékos mutatót. A szankciók alóli mentesülés végett Gerhard Schröder kancellár kilátásba helyezte, hogy kérni fogja a paktum azon rendelkezésének alkalmazását, amely kivételes körülmények között lehetővé teszi deficit felhalmozását.

Pénzügyminisztere eközben a felelősség megosztása céljából tanulmányt rendelt német egyetemektől, amelynek arra kellene választ adnia, hogy a regionális és helyi kormányzatok miként tehetők felelőssé a növekvő hiányért. Eichel szerint a súlyos pénzügyi zavarokkal küszködő tartományok és a települések ugyanúgy vétkesek a túlköltekezésért, ezért a helyzet következményeiért is felelősséget kell vállalniuk. Mint azonban a Reuters emlékeztet, Bajorország kormánya máris kijelentette, hogy nem fizet, mert ott féken tudják tartani a kiadásokat. Eichel korábban 2,5 százalékos idei és 2004-es növekedési prognózis alapján nyugtatta meg Brüsszelt a költségvetés gyors szanálhatóságáról. Utóbb azonban - a tavalyi 0,2 százalékos növekedés alapján - a kormány 1 százalékra szállította le az előrejelzését, a tényleges növekedés a gazdaságkutató intézetek szerint aligha lesz 0,5 százaléknál több.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.