BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cseh fricska az uniós adóharmonizációnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A cseh parlament elutasította azt a javaslatot, amely a rossz helyzetben lévő költségvetés megsegítése és az uniós harmonizáció céljával április 1-jétől megemelte volna a dohány- és alkoholtermékekre kivetett fogyasztási adót. Az eredmény a 200 tagú törvényhozásban mindössze egyfős többséggel rendelkező hárompárti koalíció gyengeségét mutatja; a szavazáskor több kormánypárti képviselő is hiányzott. Bohuslav Sobotka pénzügyminiszter szerint az indítványt heteken belül ismét beterjesztik. Az uniós csatlakozási tárgyalásokon kötött megállapodás értelmében 2007-ben újabb fogyasztási adóemelések várhatók Csehországban - tudósít a Reuters.

A tervezet a minőségi cigarettákra kivetett adót 40-ről az ár 44 százalékára emelné, a 100 százalékos alkohol adója pedig a literenkénti 234-ról 265 koronára (9,2 dollár) nőne. A pénzügyminisztérium szerint a lépés 1,5 milliárd koronát hozna az egyre költségesebb jóléti rendszer nyomán növekvő hiánnyal küszködő büdzsé számára. Az összeg azonban csepp a tengerben: ez az idei évre várt bevételek mindössze 0,2 százalékának felel meg, miközben a deficit 111,3 milliárd koronával előreláthatólag rekordot dönt majd.

A pénzügyminisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy 2006-ra a GDP 3,7 százalékára mérsékelje a költségvetési hiányt az idei 6,3 százalékról. Ennek kudarca esetén nem valósulhatna meg a jegybanknak az euró 2007-es átvételét célzó terve - írja a Bloomberg.

A minisztérium azt is javasolja, hogy csökkentsék a társasági adó kulcsát 25 százalékra a jelenlegi 31-ről, jóllehet korábban még csupán 28 százalékra szólt javaslatuk. A tárca a mérsékléssel egy időben szűkítené az kedvezményeket, aminek következtében a befolyó adó összege nem nagyon csökkenne, a rendszer viszont átláthatóbbá és egyszerűbbé válna. A koalíciós szakértők ma is folytatják az egyeztetéseket, a kormánypártoknak május 4-ig kell megállapodásra jutniuk.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.