BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő szobaárbevételek

Az év első három hónapjában a fővárosi szállodák szobaárbevétele csökkent, ám a vidéki hotelekben ugyanezen a téren növekedés volt. Mindezt a KSH legfrissebb szállodai jelentése tartalmazza. A KSH a szállodákkal kapcsolatos jelentését 2002 IV. negyedévében készítette el először, ám ekkor még önkéntes volt az adatközlés. Az idén januártól az öt- és négycsillagosok teljes köre, illetve a háromcsillagos hotelek egy része számára kötelező az adatszolgáltatás.

Az első negyedévben a legmagasabb foglaltságot a vidéki négy- és ötcsillagos hotelekben regisztrálták, ahol ez megközelítette az 51 százalékot, jelentősen meghaladva az országos átlagot. A fővárosban az öt- és a négycsillagos hotelekben 43, illetve közel 37 százalékos volt a kihasználtság. Mindkét adat jóval alatta marad a tavalyi évi kihasználtsági adatoknak.

Az átlagárakat vizsgálva elmondható, hogy a fővárosi ötcsillagos szállodákban kiemelkedően magas - bruttó 26 ezer forint - az átlagár, ám a négy- és háromcsillagos kategóriájú hotelek ettől jóval elmaradnak. A KSH vizsgálta az egy kiadható szobára jutó bruttó szobaárbevétel mutatóját is, amely a fővárosi ötcsillagos hotelekben meghaladta a 11 ezer forintot.

Az, hogy a hotelek vidéken és a fővárosban sem zártak jó időszakot, mutatja: a megelőző év azonos időszakához viszonyítva mindhárom vizsgált kategóriában csökkent a vendégéjszakák száma. A visszaesés átlagosan 8-9 százalék volt, ám a fővárosban a négy- és ötcsillagos kategóriákban 12,5, illetve 11,7 százalékos mérséklődést regisztráltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.