BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyéni vállalkozók is kaphatnak Európa-hitelt

Orvosolták az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) panaszát, így az egyéni vállalkozók is igénybe vehetik az Európa beruházási hitelt. Erről a gazdasági tárca levélben tájékoztatta az Iposzt - tudtuk meg Kassai Róbert alelnöktől. Az érdek-képviseleti szervezet kifogásolta, hogy kizárták az egyéni vállalkozókat a nemzeti fejlesztési terv keretében meghirdetett európai technológiai felzárkóztatási beruházási hitelprogramból, amelyben 40 milliárdot különítettek el a kis- és középvállalkozóknak.

A hitelprogram feltételeit az MFB, valamint a GKM dolgozta ki. A konstrukciót áprilistól indította a Konzumbank. Az Iposz meglepve tapasztalta, hogy az ügyféltájékoztató szerint "diszkriminálják" az egyéni vállalkozói kört. A kkv-kal foglalkozó múlt heti parlamenti vitáról az Iposz alelnök azt mondta, hogy nem szolgált tanulsággal, nem segíti a vállalkozások felkészítését. A szféra 2000. és 2001. évi helyzetéről, gazdasági feltételrendszeréről szóló beszámoló megtárgyalását késeinek tartja. Szerinte közvetlenül a tárgyévet követően kellene megtenni. (MK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.