BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Együtt lobbiznak a kicsik

A magukat "hasonlóan gondolkodóknak" aposztrofáló 18 kisebb EU-tag, illetve -tagjelölt ország vezetői tegnap a csatlakozási szerződés aláírása előtt közös munkareggelit tartottak, hogy egyeztessék álláspontjaikat az EU jövőjével kapcsolatban. A "Benelux reggelinek" keresztelt találkozót a Benelux államok azzal a céllal hívták öszsze, hogy az unió jelenlegi és leendő tagországai, amelyek hasonló nézeteket vallanak az EU intézményi-politikai reformjairól, ezeket közösen képviseljék a tárgyalásokon.

Elfogadtak egy hét pontból álló listát, melyek között szerepel a tagállamok közötti egyenlőség elve, illetve az uniós intézmények közötti egyensúly megőrzése. Támogatták a közös külügyminiszteri poszt létrehozását, bár annak pontos természetét illetően Hollandia fenntartásokat fogalmazott meg. Ezzel szemben nem tartják szükségesnek új EU-elnöki poszt létrehozását. Egyeztetni elsősorban a konventben kívánnak, de el akarják kerülni még a látszatát is annak, hogy együttműködésük a többi tagország ellen irányulna. Közös álláspontjaik képviseletével a luxemburgi kormányfőt bízták meg.

A Benelux államok mellett jelen volt még Ausztria, Portugália, Írország, Finnország és a jelenleg csatlakozók is, kivéve Lengyelország. Varsó azért nem vett részt, mert magát a nagy országok közé sorolja, Svédország és Dánia pedig azért, mert az elmúlt két hétben megváltoztatta véleményét. Az előző hasonló brüszszeli megállapodást még támogatta a két északi ország, abban viszont a Benelux államok és Bulgária nem vett részt. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.