Ez évi pénz tavalyi pályázatokra
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) három, a 2002. évi Széchenyi-tervben meghirdetett pályázata jut pótlólagos forráshoz idei célelőirányzatokból - tudtuk meg Dubéczi Zoltán főosztályvezetőtől. A 2003. évi kis- és középvállalkozói célelőirányzatból (kkc) 350 millió forint használható fel az üzletek, vendéglátóhelyek bővítésének, felújításának, korszerűsítésének támogatására. A kkv-k számára kiírt tenderre tavaly beérkezett 1115 pályázat közül 11-et visszavontak, 401-et elutasítottak, a 168 nyertesnek pedig öszszesen 640 millió forint támogatást ítéltek meg. A többit a forráshiány miatti elutasítás veszélye fenyegette.
Erre azonban nem kerül sor. A tárca megvizsgálta az idei előirányzatokból való finanszírozhatóság lehetőségét, figyelemmel a március 27-i kormányrendeletre is, amely a kkc-k többlet-kötelezettségvállalását biztosítja. Ennek eredményeként az idei kkc 20 milliárd forintos előirányzatából 350 millió forintot különítettek el a nyertesek támogatására. A még elbírálatlan félezer beadványról várhatóan 30 napon belül döntenek. A nyertesek a boltok korszerűsítéséhez a beruházás nettó összköltségének legfeljebb a felét, de maximum tízmillió forint támogatást kaphatnak. Ez a gyorsan népszerűvé vált pályázat nem szerepelt még a 2001. évi Széchenyi-tervben, s a szakmai szervezetek nagy bánatára az idei Széchenyi vállalkozásfejlesztési programban sem hirdették meg.
A forráshiány miatt jegelt másik két pályázat viszont az ideiek között is megtalálható. A lakossági energiamegtakarítás támogatására adták be a legtöbb pályázatot tavaly és tavalyelőtt is. A 2002. évi kiírásra mintegy kilencezer beadvány érkezett, összesen hatmilliárd forint körüli támogatási igénnyel. Közülük hétezret minősítettek alkalmasnak, ám mintegy 400-nak nem jutott forrás. Ezekre most a gazdasági tárca százmillió forintot szavazott meg az energiatakarékossági célelőirányzat idei, 1,4 milliárdos előirányzatából. Így minden, alkalmasnak minősített pályázó támogatáshoz jut - mondta Dubéczi Zoltán. Az erről szóló értesítést rövidesen megkapják a pályázók, és így a következő fűtési szezonig elvégezhetik a korszerűsítéseket.
Az európai regionális vállalati központok kialakításának támogatására meghirdetett 2002. évi tenderen forráshiány miatt három alkalmasnak minősített, kiemelt fontosságú pályázat került parkolópályára. Ezek támogatására a beruházásösztönzési célelőirányzat 2003. évi 15,6 milliárdjából 200 millió forintot fordítanak.


