BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fizet az IMF Ankarának

A részvényárak emelkedtek, a líra pedig erősödött hétfőn Törökországban, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken folyósította az október óta visszatartott, 701 millió dolláros kölcsönrészletet. A pénzintézet arra figyelmeztetett, hogy az ország hatalmas adósságterhei nem tarthatóak fenn, ha a kamatlábak nem csökkennek hamarosan. Befektetők szerint a ráták mérséklésére - tekintettel a "nem túl rossz" makrogazdasági jelzőszámokra - már az-

után sor kerülhet, hogy a jegybank a héten nyilvánosságra hozza inflációs és növekedési becslését. A statisztikai hivatal tegnap bejelentette, hogy az ipari kapacitás kihasználtsága hat százalékponttal, 78,1 százalékpontra nőtt márciusban a megelőző hónaphoz képest - írja a Reuters.

Ankara a hét végén nyilvánosságra hozta a gazdasági reformok szoros ütemtervét tartalmazó, a valutaalapnak címzett szándéklevelét. "Kormányunk elsősorban privatizációs erőfeszítéseinek megújítására, a külföldi befektetések vonzását célzó intézkedésekre, és a közszféra átláthatóságára összpontosít majd" - fogalmaz a dokumentum. Anna Krueger, az IMF el-

ső vezérigazgató-helyettese a pénzpiaci bizalom megerősítését nevezte különösen fontosnak a belföldi adósságállomány sima továbbgörgethetősége érdekében, hozzátéve, hogy az utóbbi idők politikai irányváltásai meglehetősen költségesek voltak Ankara számára.

A szándéklevél megerősíti, hogy a kormány mindent megtesz a 6,5 százalékos, GNP-arányos elsődleges költségvetési többlet eléréséért, ami a gazdasági program hitele, valamint

az államadósság csökkentése szempontjából egyaránt központi jelentőségű.

A valutaalap azt szeretné, ha Ankara mintegy 95 milliárd dolláros belföldi adósságának kamatterhe 60-ról 40 százalékra esne. A kormány az adósságteher mérséklésére használja majd fel azt a 8,5 milliárd dolláros hitelgaranciává alakítható, egymilliárd dolláros segélyt, amelyet az amerikai kongreszszus szavazott meg a minap Törökország számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.