BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igen az európai uniós csatlakozásra

Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozhat az Európai Unióhoz - ez a szombati ügydöntő népszavazás eredménye. Az igenek elsöprő, 83,76 százalékos aránya, amely a második legmagasabb az EU-népszavazások történetében, némi vigaszt nyújthat az európai öszszehasonlításban negatív rekordot döntő részvételi arány miatt.

A népszavazáson az igenek aránya (83,76 százalék) várakozáson felüli, a részvétel (45,62 százalék) azonban minden elképzelésen aluli volt szombaton - állapítják meg az első értékelések. Mádl Ferenc köztársasági elnök egyértelmű döntésként értékelte a referendum eredményét, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig azt hangsúlyozta, hogy "mindannyiunk Magyarországa győzött" a voksoláson.

A népszavazás pozitív eredményével az ország kvázi európai uniós tagállammá vált - értékelte a referendum eredményét lapunknak Fodor István, a Magyar-EU Bővítési Üzleti Tanács elnöke. Egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy a csatlakozással a termelői szektorba irányuló nemzetközi technológia beáramlásának fokozódásával párhuzamosan megerősödhet a kis- és középvállalkozások húzószerepe a gazdaságban, ha professzionális programok segítik ezt a folyamatot a kormány részéről. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy látja, hogy a tagság elérhető közelsége élénkítheti a befektetési kedvet és erősítheti a forintot, s egyidejűleg halaszthatatlanná teszi a vállalati szféra felkészítését az uniós kihívásokra. Csaba László közgazdász egy 12 éve tartó folyamat beteljesüléséről beszélt, amely a jogbiztonság és a vállalatok finanszírozhatóságának javulása miatt mindenképpen kedvező hatást gyakorol a magyar gazdaságra.

Brüsszelből az Európai Bizottság nyilatkozatban üdvözölte a szavazók döntését, és úgy értékelte, hogy a magyar polgárok egy erős és egységes Európában kívánják építeni a jövőjüket. A magyarok mostantól teljesértékűen vehetnek részt annak a közös európai jövőnek az építésében, amelyhez gazdag és felvilágosult kultúrájukkal oly nagy mértékben tudnak hozzájárulni - állapítja meg a továbbiakban az üzenet. Magyarország a szomszédunk, emellett fontos partnere Ausztriának. Nagyon örülök, hogy a két ország ezentúl európai síkon is szorosan együtt fog működni - üdvözölte a referendum eredményét az osztrák kancellár, Wolfgang Schüssel. Burgenlandból Hans Niessl tartományi elöljáró (SPÖ) azt emelte ki, hogy ezzel fontos akadály hárult el a pannon növekedési régió útjából.

Vladimír Spidla cseh miniszterelnök, aki ugyancsak értékelte a referendum eredményét, arra számít, hogy a hazájában sorra kerülő népszavazáson magasabb lesz a részvétel, mint Magyarországon. "Számomra a legfontosabb azonban az, hogy a magyarok felmérték a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy az Európai Unió egy olyan lehetőség, amelyet ki kell használni" - idézte Spidla szavait a CTK hírügynökség. Az Európai Unióhoz való csatlakozásról kimondott igen minden bizonnyal a XXI. század legfontosabb döntése volt Magyarország és általában a magyar nemzet számára - állította Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Bölcs, üdvözlendő döntés született, s ehhez Magyarország minden polgárának gratulálok - mondta Csáky Pál, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettese, akit azonban meglepett az alacsony részvételi arány.

A fölöttébb egyértelmű végeredmény összességében is erősíti a bővítési folyamatot - hangoztatta Gerhard Schröder német kancellár. Előzőleg Joschka Fischer német külügyminiszter gratulált az eredményhez. Az

Európai Unió működik - kommentálta a referendumot Noelle Lenoir francia Európa-ügyi miniszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.