BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IMF-pénzre vár Szerbia

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta egy visszatartott, 137 millió dolláros kölcsönrészlet folyósítását Szerbia és Montenegró számára. A pénzintézet felszólította az államszövetséget, hogy tartsa magát az inflációs célkitűzéshez, és folytassa a szerkezeti reformokat.

Az IMF azért tartotta vissza a tavaly májusban aláírt, hároméves, 889 millió dolláros hitelmegállapodás keretében esedékes részletet, mert a volt jugoszláv tagköztársaságok sokáig nem jutottak dűlőre az új államszövetség alkotmányáról. Anne Krueger, a valutaalap első vezérigazgató-helyettese szerint azonban az új alkotmányos berendezkedés a Szerbia és Montenegró közötti gazdasági kapcsolatok normalizálását vetíti előre, és a kereskedelmi, vám- és a közvetett adókkal kapcsolatos szabályozás harmonizálása az uniós direktívákkal a gazdasági hatékonyság növekedését eredményezi majd. Az államszövetség alaptörvényének februári életbelépése óta Szerbia és Montenegró megegyezett az idei költségvetésről és a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel fenntartott közvetlen kapcsolatokról is - emlékeztet a Reuters.

Mlagyan Dinkics jegybankelnök elmondta, hogy a részlet folyósításával a valutatartalékok 2,25 milliárd dollárra, vagyis 4,7 havi importnak megfelelő szintre emelkednek majd. Szerbia és Montenegró valutatartalékai a januári 2,27-ról március végére 2,11 milliárd dollárra apadtak. Dinkics szerint az IMF-forrást Szerbia a dinár megtámogatására, az eurót használó Montenegró pedig a fizetési mérleg javítására használja majd. Az összegből nyolcmillió euró illeti meg a kisebbik tagköztársaságot.

A valutaalap arra figyelmeztetett, hogy az ország "szokatlan kockázatokkal néz szembe a makrogazdasági kilátásokat és az adóbeszedést illetően". Zoran Gyingyics néhai kormányfő meggyilkolását követően Szerbia ötről 3,5 százalékra mérsékelte idei növekedési előrejelzését, arra is utalva, hogy a tervezett kilenc helyett 11 százalékos infláció is elképzelhető. Az első negyedévben az ipari kibocsátás csökkent, a munkanélküliség nőtt, és a bérek a tervezettnél nagyobb ütemben emelkedtek Szerbiában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.