BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés a vonzó téma, szűk a keret

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egyelőre nincs roham a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében a mikro-, kis- és középvállalkozóknak (kkv) február közepén meghirdetett kilenc pályázatra. Szakmai körök szerint ennek oka a vonzóbb pályázatok elmaradása, a feltételek szigorodása, illetve a szűk pályázati keret.

A várakozások ellenére elmaradt a kkv-k rohama a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében meghirdetett kilenc pályázatra, melyek együttes támogatási kerete megközelíti a nyolcmilliárd forintot. A gazdasági tárcától kapott adatok szerint a március 1-jei beadási startot követő első hónapban a pályázók összigénye csupán két pályázat esetében haladta meg a támogatási keret tíz százalékát. A többség azonban öt százalék alatt van, kettőnél pedig az egy százalékot sem éri el.

Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke szerint nincs olyan pályázat, mint korábban volt például az eszközbeszerzési, illetve boltfelújítási tender, amelyekre tömegesen jelentkeztek a kkv-k.

Ezek nagyon hiányoznak, nagy szükség lenne rájuk. Úgy véli azonban, hogy három-négy hónap elteltével lehet majd reális képet kapni a pályázatok népszerűségéről, hiszen benyújtásukhoz rengeteg igazolást kell beszerezni.

Kassai Róbert Iposz-alelnök szerint is az lehet a gond, hogy nem minden esetben a kkv-kat érdeklő témákat hirdettek meg. Példaként említette a feldolgozóipari modernizációt, technológiafejlesztést támogató pályázatot, amelyben csak hét szakma vehet részt. Ráadásul többségük a mikrovállalkozókat nem is érinti. A beszállítói tevékenységet támogató pályázatnál pedig nehézséget okoz, hogy a pályázónak be kell mutatnia, hogy képes a beszállítói hálózat létrehozására, bővítésére, illetve a nagyvállala-

tokkal (multinacionális cégekkel) együttműködni. Ilyen igazolást szerinte nemigen adnak a multik. Kassai Róbert szerint relatíve kicsik a pályázati keretek, sokan azért nem pályáznak, mert attól tartanak, hogy nem kapnak támogatást. Így inkább nem kockáztatják a pályázat megírásáért fizetendő mintegy 150 ezer forintot. A kicsik ugyanis rákényszerülnek erre, mivel bonyolultabbá vált a pályázat nyelvezete.

Az eddigi két legnépszerűbb pályázat egyike a kkv-k minőségirányítási rendszere bevezetésének és tanúsításának támogatása. Az erre eddig beérkezett 155 pályázat igénye meghaladja a 108,8 millió forintot, ami a 800 milliós keret 13,8 százaléka. A korszerű vállalatirányítás támogatása a másik népszerű téma. Az erre benyújtott húsz pályázat 43 milliós összigénye, 10,3 százaléka a rendelkezésre álló 400 millió forintnak. Nem sokkal marad el ettől az oktatási-információterjesztési pályázat, amelynél a 250 milliós össztámogatás 9,5 százalékát igényelné a négy pályázó.

A támogatási keretet eddig legkevésbé - 0,7 százalékban - a szféra piaci versenyképességét javító üzleti tanácsadói szolgáltatások támogatására kiírt pályázatnál használták ki. Szakmai körökben ezt az elnyerhető támogatás - ez legfeljebb 750 ezer forint, illetve elmaradott térségekben 950 ezer forint - alacsony összegével magyarázzák.

Egyelőre nincs roham a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében a mikro-, kis- és középvállalkozóknak (kkv) február közepén meghirdetett kilenc pályázatra. Szakmai körök szerint ennek oka a vonzóbb pályázatok elmaradása, a feltételek szigorodása, illetve a szűk pályázati keret.

Magos Katalin

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.