Az idei első negyedévi közbeszerzési eljárások száma 20 százalékkal, értéke 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Az első három hónapban 947 eljárást bonyolítottak le, összesen 151 milliárd forint értékben. Az évkezdetet Tunyogi László gyengének nevezte, mondván, ez az időszak mindig visszafogott.
A január-márciusi adatok szerint egy eljárásban átlagosan 190 millió forintról döntöttek. A legtöbb ajánlatot (30) a Budapesti Közlekedési (BKV) Rt. kérte, 26-tal második a fővárosi önkormányzat, majd a Honvédelmi Minisztérium következik 19-cel. Az ajánlatkérések érték szerinti toplistáját a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) vezeti 43 milliárd forinttal, második a MÁV Rt. 8,7, harmadik a fővárosi önkormányzat 6,3 milliárd forinttal.
Az első három hónapban a legtöbb eljárást (19) a B. Braun Medical Kft. nyerte, második 16-tal a Johnson & Johnson Kft., majd 13-mal a Humantrade Kft. következik. Érték szerint az MKGI-nek üzemanyagot szállító Mol Rt. áll az élen 31,1 milliárd forinttal. (MK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.