BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakásprogram fiataloknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A fiatalok helyben tartása érdekében dolgozta ki a lakáshoz jutás támogatásának speciális rendszerét Ajka önkormányzata. A város 1 millió forint támogatást nyújt a megszabott feltételeket vállaló ifjú lakásigénylőknek. Ajkán ez az összeg nagyjából a telek árának felel meg.

A korábbi években mondhatni csak magánerős lakásépítés történt a városban. Az önkormányzat ebben a ciklusban 150 bérlakás építését tervezi. Ebből 30 szociális célú, a többi költségalapú lenne. Jelenleg a terület előkészítése folyik. Ezen kívül mintegy 200 telepszerű, többszintes magánlakás is felépül az elkövetkező néhány évben, amelyekhez ugyancsak az önkormányzat készíti elő a területet. Hasonló nagyságrendben mintegy 150-200 családi ház is felépül a településen. Ez utóbbi építkezéseket nem egyetlen területre képzeli el az önkormányzat. A tervek szerint 3-4 városrészben elosztva történnek a telekkijelölések, ezzel elsősorban a városközpont irányába történő költözködési tendenciát szeretné megfordítani a hivatal.

Olyan szociális bérlakások létesítését is tervezik, amelyek akkor kerülhetnek egy bérlő birtokába, ha annak van munkahelye. Az ok: több olyan bérlakása is van az önkormányzatnak, ahol jelentős lakbérhátralékot halmoztak fel a lakók. Jelenleg Ajka lakásállománya meghaladja a 10 ezret, ebből 450 bérlakással az önkormányzat rendelkezik. (A rendszerváltás előtt mintegy 4 ezer bérlakás volt a város tulajdonában.) A bérlakásépítéshez az önkormányzat állami forrásokat is igénybe kíván venni, amihez van saját ereje a városnak. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.