BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassul, de magas a bérdinamika

Februárban a nettó reálkeresetek 12,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Januárban még 17,1 százalékon állt a 12 havi változást kifejező mutató, vagyis mérséklődött a dinamika. A csökkenés nem valamiféle bérkorrekció következménye, egyszerűen arról van szó, hogy a januári számot nagyon megdobták a költségvetési szervek januárra áthúzódó, még az előző évvel kapcsolatos jutalmai és egyéb kifizetései.

A versenyszektorban minimális mértékben csökkent a keresetdinamika, de még mindig 10 százalék feletti a növekedési ütem. Igaz, a reálkeresetek mérésének pontosságát erősen ronthatja, hogy a minimálbér adómentessé tétele sok olyan jövedelmet is láthatóvá tett, amely eddig a statisztika előtt rejtve maradt. Emiatt feltehetően a versenyszférában valamivel kisebb a tényleges bérnövekedés, mint amit a számok mutatnak.

A bérkiáramlás üteme ezzel együtt még mindig magas - mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő elemzője. Ez magyarázható ugyan áthúzódó és bázishatással, de mégiscsak azt jelenti, hogy a tavalyi béremelési döntések ezt az évet is terhelik. A GDP-növekedéstől messze elrugaszkodó bérdinamikára Magyarország tankönyvbe illően reagál. Kis, nyitott gazdaságban a keresleti expanzió nem inflációval, hanem a külső egyensúly romlásával jár együtt.

Érdekesség, hogy a költségvetési szektorban lezajlott bérrendezés is klasszikus munkapiaci hatásokat kényszerít ki: februárban több mint 4 százalékkal többen dolgoztak az államigazgatásban, mint egy évvel korábban, vagyis növekedett a munkakínálat. Emellett azonban a munkakereslet nem csökkent. Ez - azon túl, hogy nem utal a gazdálkodási fegyelem javulására - azt jelentheti, hogy azok a költségvetési intézmények, amelyek nem kapták meg teljes egészében a forrást a béremelésekre, saját hatáskörben megpróbálják kigazdálkodni azt, vagy vállalják, hogy hiánynyal zárnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.