BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehetővé tennék az EU-kilépést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Bármelyik tagállam számára lehetővé teszi az Európai Unióból való kilépést az EU reformjával foglalkozó, a tagjelölt országok képviselőit is magában foglaló konvent elé beterjesztett legújabb alkotmányos javaslat. Az eddigi EU-szerződések erre nem adtak lehetőséget.

A cikkely előírásai szerint az a tagállam, amely "meggondolta magát" uniós tagságáról, értesíti szándékáról a tagállamokat képviselő tanácsot. Ezután a két fél "kilépési egyezményt" köt, amelyben pontosan tisztázzák az unió elhagyásának pontos mikéntjét, például rendezik a közös költségvetésből eredő számlákat. Az alkotmányos szövegjavaslat a részletekre nem tér ki; például nem derül ki belőle, hogy milyen státusuk lenne az unióból kilépő állam polgárainak, akik uniós állampolgárságuknál fogva esetleg évek óta egy másik államban élnek és dolgoznak.

A javaslat vélhetően széles támogatást nyer majd, noha ellenzői is vannak. Európai bizottsági tisztviselők azzal érvelnek a "kilépési klauzula" ellen, hogy tagállam nem hagyhatja el a közösséget, hiszen az nemcsak államok, hanem népek uniója is.

A konvent múlt pénteki ülésének másik fontos eseménye, hogy az EU finanszírozásának mikéntjéről vitázó küldöttek jelentős része nyitva hagyná annak lehetőségét, hogy a jövőben közvetlen uniós adózást vezessenek be. Mint arról már beszámoltunk, ezzel szimpatizál az Európai Bizottság is, mondván, áttekinthetőbb, világosabb rendszert eredményezne, ha az EU költségvetését nem elsősorban a tagállamok hozzájárulásaiból finanszíroznák. Jelenleg csak a vám, a cukorilleték és az áfa az EU "saját jövedelme", de azok is a tagállamok kezén át jutnak el a közös kasszába.

Markánsan hallatták hangjukat az unió kicsi és közepes méretű tagállamai is a konvent múlt heti ülésén. 16 jelenlegi és új tagállam - köztük Magyarország - közös javaslatot nyújtott be a plénum elé, amelyben síkraszálltak a tagállamok közötti egyenlőség tiszteletben tartása, az unió közösségi intézményeinek, főképp a bizottságnak megerősítése mellett. A tizenhatok elutasítják a nagy tagországok azon tervét, amely egy állandó elnököt helyezne a tagállamokat képviselő Európai Tanács élére, mert attól tartanak, hogy ez az EU-n belül a nagy országok javára billentené az erőegyensúlyt.

Továbbra is kétes, hogy mikor tudja befejezni munkáját a testület. Az eredeti terv szerint az alkotmány tervezetének a június végi EU-csúcson kellene a tagállamok vezetői elé kerülnie, de ez a hátralévő feladatok mennyisége miatt kétes. Noha Giuliano Amato, a konvent alelnöke csütörtökön hangoztatta, hogy a szöveg május végére teljesen elkészül, egy hónapot adva a testületnek a végső vitára, sokak ezt nagyon is kétlik. "Ahhoz valami csodának kellene történnie" - kommentált a VG-nek tömören Balázs Péter integrációs államtitkár, aki a magyar kormányt képviseli a konventben. (SzB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.