BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas napidíj az EP-ben

Május 1-jétől biztosítja a megfigyelői státust az Európai Parlament az új tagok parlamenti küldöttei számára. Ugyanezen a napon döntik el véglegesen, hogy a tíz belépő állam által delegált összesen 162 megfigyelő (köztük 24 magyar) mely politikai csoportokat erősíti majd - jelenti az Enlargement Weekly.

Mint ismert, az EP-be küldött tíz MSZP-s megfigyelő az előzetes megállapodások alapján a második legnagyobb frakció, az Európai Szocialisták Pártja széksoraiban foglalhat helyet, a kilenc fideszes és a három MDF-es képviselő a legnagyobb EP-frakcióval rendelkező Európai Néppárt keretein belül fejti majd ki tevékenységét, a két SZDSZ-es eurohonatya számára pedig az EP liberális képviselőcsoportja fog politikai otthont teremteni. Az EP-ben ugyanis a képviselők nem nemzeti hovatartozásuk szerint, hanem politikai hitvallásuk alapján tömörülnek.

A tagjelölt képviselők megfigyelői státusa pontosan egy évre, 2004. április 30-ig szól. 2004. május 1-jén, a csatlakozási szerződés napján helyüket teljes jogú EP-képviselők veszik át, ugyanolyan számban. A gyakorlatban valószínűleg sok megfigyelő EP-képviselői megbízást is kap hazája parlamentjétől - ám csupán igen rövid időre. 2004. júniusban ugyanis európai parlamenti választásokat tartanak mind a 25 tagállamban, vagyis az új EP alakuló ülésétől (2004. július 20-tól) kezdve közvetlenül a nép által választott képviselők reprezentálják a tíz csatlakozó lakosságát is.

Már a megfigyelői státus idején jogosultak lesznek a csatlakozók küldöttei a bizottsági és a plenáris üléseken való részvételre. Míg azonban utóbbiakon csupán jelenléti joguk lesz, előbbieken javaslattételi és felszólalási joguk is, bár tisztségekbe természetesen a bizottságokban sem választhatják meg őket, és szavazati joguk sem lesz 2004. április 30-ig. Az EP strasbourgi és brüsszeli létesítményeiben irodákat biztosít már a megfigyelőknek is, a parlament tolmács- és fordítószolgálata azonban csak "a lehetőségek szerint" ígéri tevékenységének kiterjesztését a belépők által hozott kilenc új uniós nyelvre is 2004. május 1-je előtt.

A megfigyelői státus idején az EP-be delegált nemzeti parlamenti képviselők továbbra is saját hazájuk parlamentjétől kapják fizetésüket. Útiköltségüket saját országuk fővárosától Brüszszelbe és Strasbourgba az EP fizeti, s az európai parlamenti helyszíneken való tartózkodás idejére 250 eurós napidíjat is átutal számukra. 2004. május 1-jétől az új tagok immár főállású EP-képviselői is jogosultak lesznek az uniós parlament bőkezű fizetésére, illetve a havi több ezer eurót kitevő egyéb juttatásokra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.