BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden egy CD-n

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A világon egyedülálló módon válhat követhetővé hamarosan a törvényhozási munka és a jogalkotás folyamata. A CompLex CD Jogtár szerkesztői ugyanis azt tervezik, hogy ugyan a most megjelenő dupla korongon még csak a 2002-ben megválasztott parlament jegyzőkönyveit és ezzel kapcsolatos történéseit rögzítik. Ugyanakkor a későbbiekben folyamatosan feldolgozzák az előző ciklusok eddigi összes rendelkezésre álló iratát.

A CompLex CD Jogtár "Törvényhozás, vita" nevű adatbázisában a 2002-ben megválasztott új országgyűlés jogalkotási jegyzőkönyvei és ezzel kapcsolatos más nyilvános és közérdekű dokumentumai találhatók. A jog iránt kevésbé, ám a politika iránt annál inkább érdeklődőknek könnyebbséget jelenthet a digitalizált tartalom, ugyanis a teljes szövegben szabadszavasan lehet majd keresni, a jogszabályokhoz pedig közvetlen hivatkozások (linkek) visznek. A kiadó a kezdeményezést tovább folytatja. Nemcsak az újonnan elfogadásra kerülő törvényekkel egészül majd ki a CD, hanem időben visszafelé is - vázolta az elképzeléseket Jablonszky László, a jogtár főszerkesztője. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.