Az év végi szabályszigorítás érezteti hatását: április elejéig jóval kevesebb használt autót hoztak be az országba, mint tavaly az első negyedévben. Emlékezetes: december utolsó napjaiban döntött úgy a gazdasági tárca, hogy a külföldről származó használt személygépkocsik életkorát korlátozza. Eszerint az idén januártól az év végéig csak 1996-os évjáratú, vagy annál fiatalabb autók hozhatók Magyarorszá-gon forgalomba. Az első három hónapban a kereskedők alig hétezer használt gépkocsit kívántak elvámoltatni a tavalyi közel tízezerrel szemben, a magánforgalomban pedig mindössze 3700-at, a tavalyi első negyedévi mennyiség felét.
Az eddigi adatok szerint havi átlagban még az ezret sem éri el a határon nyilvántartásba vett járművek száma. Ez egy évvel korábban közelítette az 1500-at.
Mindazonáltal korai még becslésekbe bocsátkozni arról, hogy az év végéig hogyan alakul a behozatali kedv - állítja Fekete Attila, az importautókra specializálódott vámhivatal parancsnokhelyettese. Szerinte még változhatnak a tendenciák. Azt ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy meglehetősen zord volt az időjárás az év elején, ami nem kedvez a külföldi utazásoknak, és különösen nem a csoportok részére szervezett autóvásárlási túráknak. Más szakmai vélemények szerint azonban jelentősen visszaesik a használtautó-import, a tavalyi közel százezernek legfeljebb a kétharmada érkezik be az országba. A kereskedők - nyilván érthető okok miatt - már nem látnak akkora fantáziát a használtkocsi-üzletben, mint korábban.
Tény, hogy a teljes életkori liberalizációnak "köszönhetően" az utóbbi években elárasztották az országot az idős járművek. A szigorításokról tavaly ősszel lábra kapott hírek hatására elképesztő energiával "húztak bele" az importőrök: decemberben voltak olyan napok, amikor több mint ezer járművel jelentkeztek elvámolásra a határon. Ezek zöme meglehetősen öreg autó volt, köztük szép számmal képviseltették magukat a 300-400 ezer forintért kínált, 10-13 éves példányok. Mindennek fényében nem véletlen, hogy a hazai személy-autók átlagéletkora alig marad 12 év alatt.
Noha most már szűkebb a mozgástér, azért igyekeznek a felső határ közelében maradni a kereskedők. Az eddig behozott kocsik nagy része 1996-98 között készült, csak elvétve akad olyan, amelyik tavaly vagy tavalyelőtt jött le a gyártósorról. A fiatalítás jót tesz a költségvetésnek is, hiszen a tavalyi statisztikák szerint a négyévesnél nem öregebb járművek után kiszámított vámérték - a befizetendő közterhek alapja - átlagosan megközelítette a másfél millió forintot. Az 5-13 éves autók esetében ez az összeg mindössze 300 ezer forint volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.