BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Csillag: Folytatódó tőkebeáramlás

Magyarországra tavaly 1,281 milliárd euró külföldi működőtőke érkezett, 18,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, közölte Csillag István gazdasági miniszter. Kiemelte: a fizetési mérleg hiányának ellentételezése szempontjából figyelemre méltó nem adóssággeneráló befektetések tavaly szerény mértékben nőttek. (891 millió, illetve 810 millió euró). Kedvezőnek mondta, hogy nőttek a részvénybefektetések. Az eddigi adatokból az látszik, hogy a tőkebefektetések növekedése folytatódik az idén. A kedvező trendet ha nem is töri meg, de elnyújtja az iraki háború, vélte. Tavaly a magyar vállalkozások 275 millió eurót helyeztek ki külföldre, ami 25,3 százalékkal kisebb a 2001-esnél. 204 millió eurót kitevő közvetlen tőkeexportból 41,6 millióval Szlovákia részesedik; Lengyelországba 32 millió, Romániába 24,6 millió eurót fektettek be magyar vállalkozások. (MTI)



Rosszul teljesített a mezőgazdaság

A mezőgazdaság bruttó kibocsátása tavaly folyó áron 1,368,5 milliárd forintot tett ki, ami 83,8 milliárddal kevesebb a megelőző évinél. Az agrártevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem reálértéken 39 százalékkal csökkent a megelőző évihez képest. Ugyanez a mutató 2001-ben még 18 százalékkal nőtt. A mezőgazdasági számlarendszer alapján számított és a mezőgazdasági munkaerő-felhasználási statisztika előzetes eredményeit figyelembe véve 2002-ben az egy munkaerőegységre eső, agrártevékenységből származó jövedelem indexe 21 százalékkal csökkent. Ez a mutató tavalyelőtt a megelőző évihez képest 13 százalékkal nőtt. (MTI)



Mérsékelni kellene az adókat

Bár a 18 százalékos társasági adó Magyarországon a fejlett államok között a második legalacsonyabb, érdemes lenne mérlegelni a további mérséklés lehetőségét - véli a KPMG. A cég 68 országban végzett felmérést, amely szerint világszerte a csökkentés maradt a meghatározó tendencia a társasági adózásban tavaly is. Az OECD-országok közül Írország alkalmazza a legalacsonyabb társaságiadó-szintet, ahol 16-ról 12,5 százalékra csökkentették tavaly a kulcsot. Az EU átlagos adószintje 32,53 százalékról 31,68-ra mérséklődött egy év alatt. Az OECD átlaga ugyanakkor egy év alatt 30,79 százalékra esett. Az uniós tárgyalások kedvezőtlenül hatottak a magyarországi adókedvezmények rendszerére: a harmonizáció szellemében csökkenteni kellett a termelőcégekre vonatkozó kedvezményeket, és fokozatosan meg kell szüntetni az off-shore státus lehetőségét. Ám a közlemény hangsúlyozza: nem a társasági adó szintje a legfőbb szempont a külföldi befektetőknek, sokkal nagyobb terhet jelent a helyi iparűzési adó vagy az alkalmazottak keresete alapján fizetett társadalombiztosítási járulék. A KPMG szerint Magyarország akkor maradhat az adózás szempontjából valóban versenyképes, ha rövid időn belül megoldást talál a helyi iparűzési adóval összefüggő dilemmákra. (VG)



Tesztre várva

Tíz napon belül Magyarország is megkapja a nem típusos tüdőgyulladás kórokozóját azonosító tesztet - jelentette be az országos tiszti főorvos. Ungváry György elmondta azt is: e hét elejétől a Távol-Keletről érkező utasok a Malév-járatokon és az útlevélkezelésnél négynyelvű kérdőíves tájékoztatót kapnak, melyből informálódhatnak a betegség felismeréséről, illetve a reptéri és magyarországi orvosi ellátásról. Az azbeszt által okozott megbetegedésekről tartott tájékoztatóján szólt arról is, hogy ezek többsége halálos kimenetelű. A tüdőrákért 6 százalékban, a mellhártya daganatos megbetegedéséért 85 százalékban felelős ez az anyag. Az azbesztet tartalmazó épületek feltérképezésére és a veszély megszüntetésére az Országos Tisztifőorvosi Hivatal rövid és hosszú távú koncepciót dolgoz ki - jelentette be. Grépály András fővárosi tisztifőorvos lapunknak elmondta, hogy 2005. január 1-jétől valamennyi azbeszttípus alkalmazása tilos. (VG)



Kádár Béla a JVSZ-nél

A Joint Venture Szövetség jövő hétfői vállalatvezetői rendezvényén Kádár Béla akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a monetáris tanács tagja tart tájékoztatót. Az ismert közgazdasági szakember, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok korábbi minisztere áttekintést ad az ország gazdasági helyzetéről, az Európai Unióba történt belépést követő változásokról, illetve az új feladatokról, lehetőségekről. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.