Megugrott a lakásépítés az USA-ban
A vártnál mérsékeltebben, 0,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban az Egyesült Államokban. Az élelmiszer- és energiaárak nélküli márciusi index stabil maradt, szemben a februári és a januári 0,1-0,1 százalékos bővüléssel. Rácáfolnak az elemzői várakozásokra a márciusi amerikai lakásépítési adatok is. Váratlan fellendülést regisztráltak ugyanis, amire van magyarázat, nevezetesen a jelzáloghitel-kamatok alacsony szintje. Az év harmadik hónapjában 8,3 százalékkal épült több lakóingatlan az országban, mint egy évvel korábban. Szakértők 4,8 százalékos növekedést vártak. Februárban egyébként 11,1 százalékos volt még a visszaesés, ugyanakkor az építkezési engedélyek kiadása 7 százalékkal mérséklődött. (Reuters)
Költekező csehek
Az előrejelzésekre rácáfolva 4,3 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom februárban Csehországban. Ez elsősorban a gépjármű-, illetve az üzemanyag-forgalom bővülésének volt köszönhető, bár a fogyasztók minden főbb árucsoportban többet költöttek, mint a bázisidőszakban. A két említett áruból 8,5, illetve 5,8 százalékos volt a növekedés. Januárban még 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom. (Reuters)
Szinten maradt a brit munkanélküliségi ráta
Márciusban is nőtt azoknak a száma, akik elveszítették munkájukat és munkanélküli-segélyekre jelentkeztek Nagy-Britanniában. Azonban a várt 2300-zal szemben csak 1800-an jelentkeztek, jelentősen kevesebben, mint februárban, amikor 5700-zal szaporodott a munkanélküli-ellátásért folyamodók száma. Habár 2001 vége óta ez volt az első ilyen jellegű mérséklődés, az elemzők szerint a munkaerőpiac inkább stagnál. A munkanélküliségi ráta maradt 3,1 százalékon; az ILO-standard szerint pedig 5,1 százalékos. (Reuters)
Gyorsul a lengyel növekedés
A lengyel gazdasági növekedés fellendülőben van, az év első két hónapjában 2,2-2,4 százalékos volt - közölte Grzegorz Kolodko lengyel pénzügyminiszter. Lengyelország makrogazdasági helyzete jó, az ipari termelés 4 százalék körüli ütemben bővült az első negyedévben, s a kiugróan magas, 19 százalékos munkanélküliségi ráta is csökkenésnek indult áprilisban - szögezte le. A várakozások szerint az idei GDP-bővülés a tavalyi 1,3 százalék dupláját is eléri, de nehezen teljesíthető a kormány 3,5 százalékos célja. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.