BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Szorgosan fizetnek az evázók

Összesen 7,5 milliárd forintot fizettek be egyszerűsített vállalkozói adóként hétfő estig az átalányadózásra áttért vállalkozók. Várfalvi István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára tegnapi tájékoztatóján azt is elmondta, hogy az új adónemre összesen 16 milliárd forint bevételt terveztek az idén. Ennek az összegnek három negyedéves befizetési periódusban kell befolynia. A helyettes államtitkár azt is hangsúlyozta: az első negyedévi teljesítés meghaladja az 5,3 milliárdos időarányos tervet. Hozzátette, néhány száz millió forint még várható, ugyanis könnyen lehetnek feladott, de még be nem érkezett összegek. (MTI)



Szlovén kedvezmény-visszavonás

A szlovén kormány piaczavarásra hivatkozva tegnap azonnali hatállyal visszavonta a magyar élő sertés és sertéshús eddigi, CEFTA-kedvezményes beviteli vámjait. (Ausztria után Magyarország a második legnagyobb sertéshússzállító Szlovéniába.) E termékek ezentúl húsfajtától függően csak további 82-134 szlovén tolár/kg kiegyenlítő értékvám mellett vihetők be délnyugati szomszédunkba. A szlovén lépés indokolatlan, szögezi le a Külügyminisztérium közleménye, amely annak azonnali visszavonását követeli és ellenintézkedéseket helyez kilátásba. (VG)



Tervezett román tiltakozó akciók

Újabb vámelzárásra készülnek a román-magyar határon a román sertéstenyésztők, akik továbbra is keveslik az ágazat védelmére hozott bukaresti intézkedéseket - írta a Nyugati Jelen című aradi napilap. A román sertéstenyésztők érdekvédelmi szövetsége március végén már tartott tiltakozó megmozdulást a nagylaki határátkelőnél. A lap értesülései szerint ezúttal nemcsak a nagylaki határátkelőt tervezik elzárni, hanem Gyulavarsándon is hasonló jellegű akciót helyeztek kilátásba. A román sertéstenyésztők azt követelik kormányuktól, hogy a disznóhús behozatali vámját emelje 60 százalékra. Bukarest a múlt héten jelentette be, hogy két hónappal lerövidíti az év elején eredetileg hat hónapra életbe léptetett kedvezményes

20 százalékos behozatali vámot. Ennek megfelelően május elsejétől a CEFTA-államoknak ismét 25, míg az EU-tagállamoknak, valamint Lengyelországnak 45 százalékos vámot kell fizetniük. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.