BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Félig felkészült az államigazgatás az NFT-re

A nemzeti fejlesztési terv alapján folyósított európai uniós források fogadására a magyar államigazgatás már 50-60 százalékban felkészült - közölte Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára egy csütörtöki szakmai konferencián Budapesten. Az államtitkár elmondta, hogy az uniós fejlesztésekhez megvan az egységes politikai szándék, rendelkezésre állnak a szükséges hitelkonstrukciók, megtörténtek a személyi kinevezések, és megkezdődött a társfinanszírozásokhoz szükséges központi alapok összevonása is. Egyes esetekben a majdani beruházások finanszírozását ellenőrző monitoring rendszerek is készen állnak, ám ezen a téren még sok a tennivaló - fűzte hozzá Baráth Etele. (MTI)



Nem kapott több időt a konvent

Az unió állam- és kormányfői nem adtak több időt az Európa jövőjét felvázolni hivatott konvent számára munkája befejezésére, így annak eredményeit a júniusi theszaloníki csúcson be kell mutatnia. A konvent elnöke, Valéry Giscard d'Estaing őszig szeretett volna haladékot kapni, és az unió soros elnökségét betöltő Görögország miniszterelnöke, Kosztasz Szimitisz is elismerte, hogy a határidő rövid, és az "eredmény talán nem lesz a legjobb". Az Európai Unió vezetői azt szeretnék, ha az uniós alkotmány szövegének végső változatát elkészítő kormányközi konferencia a 2003. decemberi római csúcsra végezne a munkával. A konventben még két központi kérdésben, az unió elnökségével és a biztosok számával kapcsolatban nem született meg az egyetértés. (EUobserver)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.