A legutóbbi fordulat egy hete következett be, amikor a vagyonvesztést vizsgáló nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség (FF) írásban arra utasította az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságát (SZBEI), hogy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával is hallgassák ki Princz Gábor volt bankvezért és hat társát.
Ez az eddiginél súlyosabb bűncselekmény elkövetését feltételezi, mivel a rendőrség eddig a hűtlen kezelésnél jóval enyhébb megítélés alá eső "gazdasági társaság vezető tisztviselőjeként elkövetett visszaélés vétségének elkövetésével" gyanúsította a Postabank volt vezetőjét. Az ügyészség indoklása szerint a Princz Gábor elnöksége alatti bankügyletek vonatkozásában a beszerzett szakvélemények, okirati bizonyítékok és tanúvallomások mostanra alapozták meg a 36 milliárd forintos kárt eredményező vagyon elleni bűncselekmény gyanúját. Ugyanakkor az FF illetékesei nem árulták el, milyen új részletekre derült fény négy évvel a büntetőeljárás megindítása után, s nem kommentálta az ügyészség utasítását a rendőrség sem.
A Pénzügyminisztérium 1999. február elején tett feljelentést a rendőrségen - az 1998-as kormányváltást követően menesztett - Princz Gábor ellen a Postabank veszteségei miatt. Néhány nappal később a pénzintézet felügyelőbizottsága, majd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és több magánszemély is a nyomozószervekhez fordult, s a feljelentéseket az ORFK SZBEI 1999 júliusában egyesítette. A feljelentések sokasága, a szakértői véleményezések és a nyomozó hatóságok vezetőinek ígéretei ellenére a rendőrség csak egy hónappal ezelőtt kezdte meg - a nyomozás befejezéseként - az ügy iratismertetését, azonban az ügyészség utasítása további nyomozati lépéseket tett szükségessé. Princz Gábor újabb gyanúsítottkénti kihallgatása - védője tájékoztatása szerint - tegnap megtörtént, ám egyelőre nem tudni, hogy a fordulat tovább halaszthatja-e a nyomozás befejezését, ha ennek kapcsán a rendőrség ismét szakértői vizsgálatot rendel el. Mindenesetre az ügyészség további egy hónappal, május 3-ig meghosszabbította a nyomozás befejezésének határidejét.
Szintén a Postabank gazdálkodása kapcsán, de a rendőrségnél folyó eljárástól függetlenül, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNYH) néhány héttel ezelőtt a Budai Hengermalom Rt. egy üzletrészének megvásárlása kapcsán különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg Princz Gábort. Az ügyészségi nyomozó hivatal szerint a Postabank és Takarékpénztár Rt. 1997 végén 300 millió forintért vásárolta meg az üzletrészt, holott az valójában csak 179 millió forintot ért, s ennek kapcsán szerdán újra kihallgatják Princz Gábort.
Emellett az elmúlt hetekben a parlamenti pártok között is heves vitát váltott ki, hogy márciusban az ORFK is elrendelt egy további nyomozást a Postabankkal összefüggésben. Egy 2000-ben elkészített, de csak - nehezen tisztázott körülmények között - március első felében napvilágot látott, a Kehi által készített jelentéstervezet szerint ugyanis 1998 végén olyan mértékben túlkonszolidálták a Postabankot, ami a rendőrség szerint felveti a hűtlen kezelés gyanúját. A jelentés a pénzintézet - Princz Gábor távozását követően hivatalba lépett - vezetésének felelősségét feszegeti, bár úgy tudni: egy az ÁSZ által a közelmúltban lezárt, hamarosan közzéteendő vizsgálat ezzel ellenkező tartalmú megállapításokat tartalmaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.