BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SZDSZ: Pető-Horn csere?

A régi feszültségek nem múltak el, de jelenleg nincs olyan ügy, amelyek mentén azok a felszínre törnének - így jellemezhető több szabad demokrata politikus szerint a pártban az elmúlt egy hónapban kialakult helyzet. A párt tisztújítását követően a 12 fős ügyvivők tanácsában előretörtek ugyan a Kuncze Gábor, Pető Iván, Horn Gábor nevével fémjelzett irányzattal szemben álló, a párt politizálásában alapvető reformokat is sürgető politikusok, ám többséget nem szereztek. A párt belső kérdései, úgy tűnik, átmenetileg lekerültek a napirendről, a nagypolitika színterén pedig az elmúlt hetekben nem volt az SZDSZ-t megosztó ügy. A konfliktusforrásokat csökkentheti az a tény is, hogy a korábbi heti ülésezés helyett az üt áttért a kétheti tanácskozásra.

A testületen belüli átrendeződésben a Kuncze-vonal egyértelműen vereségként könyvelhette el Horn Gábor kiesését az üt-ből - a politikust megelőzte mások között az elmúlt években már képviselőként sem ténykedő, ám a párton belül szemben állók között a küldöttgyűlésen békítőnek is ajánlkozó Ungár Klára. A kialakult helyzet azonban aligha szerencsés: a koalíciós egyeztetésért is felelős, a párt stratégiájának meghatározásában, kampányában az utóbbi években meghatározó szerepet játszó politikus informálisan nyilván továbbra is részese a döntéshozatali mechanizmusoknak. A pártvezetésben és a belső ellenzékben már a küldöttgyűlés másnapján is megfogalmazódtak a kialakult helyzetet orvosló megoldások: így felmerült az állandó meghívás lehetősége, de többek szerint Ungár Klára korábbi - az SZDSZ által delegáltként - állami cégekben betöltött tisztségeiről való lemondásra felszólításának szokatlanul éles menete annak volt köszönhető, hogy ideális forgatókönyvként többen az ő távozásával megürülő helyen látták volna szívesen Horn Gábort. Ezt követően jött szóba Pető Iván esetleges indulása az országos tanács elnöki posztjáért: a tisztséget betöltő Béki Gabriella ugyancsak ügyvivő lett márciusban, és korábban egyértelműen úgy nyilatkozott, inkább az operatív, mintsem a konzultatív testületben szeretne jelen lenni (a két tisztség összeférhetetlen). Az ot május 11-i ülésén - ha indul - Pető biztos győzelmet aratna - vélik az e forgatókönyvet helyeslők, és ezáltal megszűnne az a helyzet is, hogy az ügyvivői tisztségek melletti legfontosabb poszt betöltője időről időre kritizálja a pártvezetés követte irányt. (DG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.