BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartós pesszimizmus

Számos meghatározó gazdasági indikátor tovább romlott az elmúlt hónapban a vezető gazdaságokban. Ennek oka minden bizonnyal részint a háborús készülődésben, illetve később annak kitörésében keresendő, a folyamatok hátterében azonban ennél szilárdabb alapokon álló tényezők találhatók. A kedvezőtlen tendencia nem most kezdődött, és annak ellenére, hogy a kilábalás jelei halványan ugyan, de már többször jelentkeztek, a mai állapotok sem hordoznak több biztató jelet a januárinál.

Az eurózóna már a depreszszió kezdete óta a tengerentúli gazdaság nyomában kullog, részben azért, mert az utóbbi által támasztott kereslet visszaesésével legjelentősebb kereskedelmi partnerét is részint elvesztette. A jelen viszonyok között a régió gazdaságának idei teljesítőképességét meglehetősen pesszimistán ítélik meg a vezető elemzőintézetek, többségük a hónap során lefelé módosította 2003-as növekedési prognózisát.

Az igen visszafogott 0,8 százalékos tavalyi GDP-dinamikát követően az idén az OECD 2,0, az Ifo intézet azonban már csak 1 százalékos növekedést jósol az eurózónában.

Aggasztó méreteket öltött a munkanélküliség a régióban. A március elején publikált januári statisztika 8,6 százalékot mutatott, ami 0,1 százalékponttal magasabb a megelőző havi értéknél. A februári számok még kedvezőtlenebbnek bizonyultak, Spanyolországban 12 százalék fölött, Franciaországban pedig 9,2 százalékon állt a mutató. A német adatok öt éve a legrosszabbak voltak ebben a hónapban.

Nem ígérnek semmi biztatót a kiskereskedelmi adatok sem. A tavaly decemberi teljesítményt jelző adatok a szektor 1,9 százalékos visszaesését mutatták az előző évhez képest. Az infláció is megugrott februárban, az árdinamika 2,4 százalékos szintjével immáron hetedik hónapja nem tud az EKB által kitűzött 2 százalékos korlát alá kerülni.

A régió végül egy jó és egy rossz hírrel zárta a hónapot: az ipari kibocsátás hosszú hónapok stagnáló teljesítménye után 1,1 százalékkal emelkedett, a gazdasági hangulatot jelző Ifo-index azonban 88,9 pontról 88,1-re esett vissza. (LGA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.