BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Büki ünnepi napok tizedszer

Tizedik alkalommal rendezi meg a Vas megyei fürdőtelepülés a büki ünnepi napokat. A kulturális, összművészeti fesztivál kilenc napon keresztül kínál különféle programokat, az idén július 19-e és 27-e között.

Az istentisztelettel kezdődő rendezvénysorozat kiemelkedő programja a kézi aratófesztivál, amelyre nem csupán a térségből, de külföldről is érkeznek résztvevők. Ebben az évben lesznek jelen először az aratóbemutatón Bük magyar testvértelepülésének, Törökbálintnak a képviselői. Az aratóbemutató a fürdő nagyparkolója melletti búzatáblán zajlik. Azt követően az önkormányzat valamennyi látogatót vendégül lát egy szelet szalonnával, hagymával és friss kenyérrel, valamint némi aratópálinkával és borral. Este aratóbálon szórakozhatnak a résztvevők. Az ünnepi napok ezt követően különféle kulturális rendezvényekkel folytatódnak, mint az operett- és cigányzene-bemutató. A helyi kulturális együttesek mellett fellépnek a testvértelepülések együttesei, köztük a németországi Illingené.

Az önkormányzat és a helyi művelődési központ által rendezett büki ünnepi napok rangját mutatja: a fürdővendégek közül sokan a fesztivál időpontjára időzítik nyaralásukat. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.