BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Folytatódnak a francia adócsökkentések

Párizs reméli, hogy tiszteletben tudja tartani az unió költségvetési szabályait, az adócsökkentések folytatására azonban szüksége van a gazdasági bizalom erősítése érdekében - jelentette ki Jean-Francois Cope kormányszóvivő. Cope megerősítette, hogy a kormány nem költ többet 2004-ben, mint 2003-ban. Tavalyi választási kampányában Jacques Chirac elnök öt év alatt 30 százalékos jövedelemadó-csökkentést ígért, Francis Mer pénzügyminiszter azonban az idén azt mondta, hogy az ígéret már nem tartható. (Reuters)



Egyszerűsödő szlovák adórendszer

A szlovák adóreform következő lépéseként tovább csökkentik a közvetlen és harmonizálják a közvetett adókat, a vállalatok és munkavállalók számára pedig egységes kulcsot állapítanak majd meg - mondta Mikulás Dzurinda miniszterelnök. Az egységes adó mértékéről még nem született döntés, de az várhatóan 20 százalék körül alakul majd, vagyis a vállalatok öt százalékpontos mérséklésre számíthatnak. Az új adórendszer jövőre léphet életbe. (Bloomberg)



Deficitessé válhat a belga költségvetés

Ha a kormány nem teszi meg a megfelelő lépéseket, Belgium nem lesz képes teljesíteni a 2003-2007-es időszakra az EU felé tett költségvetési kötelezettségvállalását - figyelmeztetett a kabinet gazdasági tanácsadó testülete. Brüsszel azt ígérte, hogy a 2003-ra tervezett egyensúlyt 2005-re a GDP 0,5 százalékát elérő többletbe fordítja. A testület szerint azonban a gyenge gazdasági növekedés és bizonyos gazdaságpolitikai lépések nyomán 2007-ig 0,4-0,8 százalékos deficit kialakulása várható. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.