A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitása

A hazai banki pénzügyi közvetítés mélysége uniós összehasonlításban igen alacsonynak tekinthető, a hazai bankszektor terjedelme még a kevésbé fejlett bankszektorral rendelkező dél-európai országokban jellemző szintnek a felét sem éri el. A kelet-közép-európai országok uniós szinttől való elmaradása az elmúlt évek során tovább nőtt.

A kedvezőtlen külső környezet és az erősödő belső kereslet hatásának eredőjeként a hazai vállalati hiteldinamika az év csaknem egészében kismértékű gyorsulást mutatott. A lakástámogatási rendszer kiszélesítésének, illetve a háztartások jövedelmi pozíciója látványos javulásának köszönhetően a háztartási hitelállomány bővülésének dinamikája tovább erősödött. Folytatódott a bankrendszer kockázatosabb ügyfelek irányába történő elmozdulásának tendenciája. A banki hitelállományok bővülésével párhuzamosan a pénzügyi vállalkozások kihelyezései is dinamikusan nőttek, döntő részben a banki hátterű vállalkozások esetében, így konszolidált szinten nagyobb a hitelkockázatok növekedése.

A kedvezőtlen külső gazdasági környezet által legjobban sújtott nagyvállalati szektor csökkenő hitelkereslete, illetve az ezen a piacon dúló kiélezett verseny miatt kialakult nagyon alacsony kamatmarzsok következtében 2002-ben a bankok főleg a kkv-szektort hitelezték. Ezt a folyamatot tovább erősítette e szektor növekvő hitelkereslete, jövedelmezőségének és így hitelminőségének javulása, illetve az állam kkv-támogatási rendszere. Míg 2002-ben a nagyvállalatok hitelállománya csökkent, addig a kkv-k hitelállománya 21,4 százalékkal bővült. Kiugró mértékben, 29, illetve 21 százalékkal növekedtek a mikro- és a középvállalatok hitelei, míg ettől jelentősen elmaradóan, csak 3,5 százalékkal emelkedtek a kisvállalatok hitelei. Bár általánosságban igaz, hogy a szektor sérülékenysége miatt a mikro-, kis-

és középvállalatok finanszírozá-

sa kockázatosabb, a kkv-hitelek gyors térnyerését a vállalati portfólióban mégsem tekinthetjük jelentősebb veszélyforrásnak. A banki hitelminőség szempontjából kedvező tendenciának értékelhető, hogy a magyar gazdaságban az elmúlt években folytatódott a kkv-szektor megerősödése, amit jól mutat a jövedelmezőség fokozatos javulása. Ezzel részben összhangban elmondható, hogy a vizsgált szektor a szolgáltatói ágazatok magas aránya miatt jelentősen profitálhatott 2001-2002-ben az expanzív jövedelempolitika által hajtott belső keresletből, miközben itt a külső dekonjunkturális gazdasági helyzet kedvezőtlen hatásai csak mérsékelten jelentkeztek. Továbbá a mikrovállalatok esetén a hitelek mögött túlnyomórészt állami támogatás, garanciavállalás áll, így itt sem beszélhetünk túlzott banki kockázatvállalásról.

A szállodákra, erőművekre, lakóparkokra és lakásokra felvett üzleti célú hitelek állománya jelentősen emelkedett 2002-ben. Az iroda- és üzletházépítésre felvett projekt és jelzáloggal fedezett hitelek növekedésének dinamikája hitelkeresleti oldalról főleg az irodapiacon uralkodó túlkínálatnak, hitelkínálati oldalról a szektor romló hitelképességének köszönhetően viszont tovább mérséklődött. Az irodák és üzletközpontok piacának dekonjunktúrája a bérleti díjak, ingatlanárak csökkenésén, természetes fedezetek gyengülésén keresztül a hitelállomány kockázatainak növekedését eredményezheti, ami a kereskedelmi ingatlanhitelezés néhány banknál való összpontosulása miatt koncentráltan csapódhat le.

2002-ben az éves átlagos vállalati hitelkamatfelár (1,1 százalék) lényegében nem változott, miközben a kkv-hitelezés folytatódása, az iroda-, üzletházpiac és a feldolgozóipar állapotának gyengülése a kockázatok további növekedése irányába hatott.

A háztartások esetében a reáljövedelmek bővülése egyre kevésbé tudta ellensúlyozni a meglóduló hitelállomány-növekedést, ami összességében a pénzügyi megtakarítási ráta számottevő csökkenését eredményezte. Ez a folyamat még inkább jellemző lehet 2003-ban, tekintettel a háztartások reáljövedelmének várhatóan jóval visszafogottabb növekedési ütemére, illetve a hitelállomány további, számottevő bővülésére, ami a háztartási szektorral kapcsolatos kockázatok növekedését eredményezheti.

A jelzálog-hitelezés alapvető jogszabályi feltételeinek kialakulását követően a kormány 2000 első felében bevezetett új lakástámogatási rendszere folyamatos szélesítésének, illetve az önálló zálogjog 2001-ben történő bevezetésének következtében az utóbbi két és fél évben a háztartási lakáshitel-állomány felfutása tapasztalható. A lakáshitelek 2002. évi kiugró mértékű növekedése a támogatások használt lakásokra való kiterjesztésének következménye. A fogyasztási és egyéb bankhitelek állománya az előző években tapasztaltaknál jóval kisebb mértékben bővült. Egyrészről a háztartások tömeges lakáshitel-felvétele némileg viszszavethette a fogyasztási és egyéb hitelek iránti keresletet, másrészről bizonyos üzletágakban a szabályozási arbitrázs következtében a hitelezés eltolódása tapasztalható a nem banki pénzügyi közvetítők irányába.

A háztartási hitelpiac telítetlensége a bankok számára lehetővé teszi meglehetősen magas kockázati felárak alkalmazását, ami - a támogatott lakáshiteleket kivéve - jelentős többletterhet jelent a lakosság számára. A kockázatok szempontjából kedvező viszont, hogy a támogatott lakáshitelek részarányának növekedése következtében az eladósodottság növekedésénél szerényebb mértékben nő a kamatteher. Ugyanakkor a hitelezés dinamikája a bankok prudens viselkedése esetén a jövőben várhatóan mérséklődni fog, tekintettel a háztartások relatíve alacsony adósságviselő képességére. A bankok által jelenleg alkalmazott biztonságos hitel/hitelbiztosítéki érték arány alapján az ingatlanpiaci árbuborék kockázatát egyelőre nem tartjuk nagynak.

A vállalati portfólió a dekonjunktúra, a kockázatosabb ágazatok és ügyfélszegmensek felé való eltolódás miatt tovább romlott, jóllehet a nem teljesítő hitelek aránya a portfóliótisztítás miatt csak mérsékelten növekedett. A bankok értékvesztés-elszámolási gyakorlata egyelőre nem alkalmazkodott kellően a megnövekedett kockázatokhoz, a jelenlegi gyakorlat túl optimistának tűnik, mértéke azonban még nem jelent túlzott kockázatot. A lakossági portfólió viszont javult, ami részben a háztartások javuló jövedelmi helyzetének, részben az állami támogatásoknak tudható be. A közeljövőben elsősorban a vállalati szegmensben a portfólió minőségének további romlására számítunk.

A bankok származékos piaci tevékenysége a sávszélesítés, illetve a devizaliberalizáció óta bővülő tendenciát mutat. A legfontosabb tendencia a devizaswap-tranzakciók forgalmának, illetve nyitott állományának erőteljes bővülése. Megállapítható, hogy

a külföldi szereplők befekteté-

si döntéseit kamatspekulációs szempontok vezérelték, tovább erősödött a klasszikus konvergenciaspekuláció, a rövid lejáratú devizaswapból finanszírozott

közép- és hosszú lejáratú állampapír-vásárlás. A devizaswap-állomány dinamikus növekedésének további okaként lehet megemlíteni azt, hogy egyre több bank fedezi fel a rövid FX swapot mint likviditáskezelési eszközt.

2002-ben jelentős mértékben nőtt a bankrendszer kamatkockázati kitettsége, miközben erősödött a forintkamatok volatilitása is. A lakáshitelezés erőteljes növekedése és a jelzálog-finanszírozás szerepének növekedése megnövelte a hosszabb átárazási periódusú forinteszközök, illetve forintforrások arányát, az előzőek állománya azonban jóval nagyobb mértékben nőtt. Az eltérés jelentős részben magyarázható azzal, hogy a lakáshitelezés erőteljes bővülését nagyobb részben rövid átárazású (és lejáratú) betétek finanszírozták. Az aggregált nyitott kamatpozíció jelentős növekedése mellett további kockázati tényezőt jelent a bankrendszeri gap nagymértékű koncentráltsága is. A nyitott kamatpozíció kitágulása rövid távon a kamatjövedelem nagyobb ingadozását eredményezheti, de középtávon, a kamatcsökkenési tendencia folytatódását feltételezve, kedvező hatású a jövedelmezőségre.

2002-ben a bankrendszer likviditásának feszesebbé válása volt jellemző, az eszközök és források közötti lejárati összhang hiánya is tovább nőtt. Mindamellett a bankrendszer likviditását összességében továbbra is megfelelő szintűnek tartjuk. A hitel/betét arány folytatódó növekedése azonban jövedelmezőségi kockázatokat hordozhat magában, hiszen a bankok egyre nagyobb mértékben kényszerülhetnek drágább források bevonására, amennyiben az eszközök átcsoportosításából adódó lehetőségeket kimerítették.

A bankszektor tőkehelyzete mind regionális, mind nyugat-európai összehasonlításban stabil. Az aktivitás bővülésének tőkeszükséglete - elsősorban a lakossági szegmensben - vélhetően a jövőben is meg fogja haladni a belső forrásból származó tőkenövekményt. Ezért várakozásaink szerint egyrészt a bankok kevesebb osztalékot fognak fizetni, másrészt egy részük külső forrásbevonásra fog szorulni, vélhetően ezt a tulajdonosaik - az idei évhez hasonlóan - biztosítani fogják.

A bankrendszer 2002 folyamán rekordméretű nyereséget ért el, mindazonáltal a reálértelemben vett tőkearányos jövedelmezőség nemzetközi összehasonlításban viszonylag alacsony. A bankrendszeri eredmény növekedésének egyik fő forrását a jutalékeredmény dinamikus bővülése jelentette, míg a kamatjövedelem növekedése jelentősen lassult a megelőző évihez képest. A 2002. évi jó teljesítményben a működési költségek visszafogottabb növekedése is fontos szerepet játszott.

A jutalékeredmény aránya a bruttó működési eredményen belül már nem sokkal marad el az EU-átlagtól. A nettó jutalék- és díjbevételek dinamikus bővülésének egyik fontos forrását a lakáshitelezéshez kapcsolódó nem kamatjellegű jutalékbevételek jelentették. Szintén jelentős szerepet játszottak a kártyaüzletágból származó bevételek, mivel a lakossági reáljövedelmek, illetve fogyasztás dinamikusabb növekedésével összhangban a hazai kibocsátású bankkártyákkal lebonyolított forgalom jelentős mértékben nőtt. Emellett a garanciák, kezességek díjbevétele is gyors ütemben emelkedett. A forgalom dinamikus növekedéséből eredő hatást erősítette az ügyfelek számára felszámított költségek inflációnál nagyobb mértékű emelése.

A lakossági hitelezés növekvő szerepét jelzi a profittermelésben, hogy a fogyasztási és lakás célú hitelek kamatbevételének aránya számottevően emelkedett 2000 és 2002 között az összes kamatbevételen belül. 2002-ben tovább folytatódott a bankok kötelező tartalékrendszeren keresztüli jövedelemelvonásának jelentős csökkenése, ami azonban nem igazán jelent meg az ügyfelek szempontjából kedvezőbb árazásban. A nettó kamatmarzs nemzetközi összehasonlításban igen magas. A jövedelemstruktúrában a nem kamatjellegű jövedelem felé való eltolódást figyelhetünk meg, de ezek aránya a jövedelmen belül még mindig jóval alacsonyabb az EU-beli szintnél.

2002-ben a működési költségek mérsékelten növekedtek, ami jelentős részben a 2001. évi fúziók okozta költségmegtakarítások eredménye. Az amortizációs költségek mérséklődtek, döntően a fúziókat követő fiókbezárások, ingatlaneladások nyomán. A folytatódó informatikai fejlesztések nyomán az átlagosnál jóval gyorsabban emelkedtek viszont a bankok számítástechnikai költségei.

A működési költségek mérsékelt növekedésének és a jutalékeredmények dinamikus bővülésének köszönhetően tovább javult a bankrendszer költséghatékonysága, de nemzetközi összehasonlításban még mindig viszonylag gyenge. Az elmaradást részben a bankpiac viszonylag kis mérete magyarázhatja. Empirikus tény ugyanis, hogy a bankok költséghatékonysága szoros korrelációt mutat a banki közvetítés mélységével.

Ami a takarékszövetkezeti szektort illeti, a biztonságos működéshez, fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges kockázatkezelési rendszerek kialakítása, az it beruházási költsége magas, amihez az egyes takarékszövetkezetek - rendkívül kis méretükből fakadóan - nem rendelkeznek megfelelő nagyságú tőkével. Az Otiva-tagok és az Otiva-integráción kívüli takarékszövetkezetek eszközminőségi és jövedelmezőségi mutatóinak összevetése alátámasztja a jelenlegi, laza integráció kedvező hatását. Mindamellett a szektorral kapcsolatban továbbra is fennálló problémák többsége sokkal hatékonyabban lenne orvosolható egy a jelenleginél jóval szorosabb integrációban, egységes piaci fellépéssel. A centralizáció szükségességét támasztják alá a nemzetközi tapasztalatok is. A tervezett új európai uniós tőkedirektíva is a centralizáció irányába teremt ösztönzést. Ehhez képest a legutóbbi hptv.-módosítás - sajnálatos módon - még a laza integrációhoz való tartozás kényszerét is megszüntette.

A nem banki pénzügyi közvetítők tevékenységét összességében, a pénzügyi stabilitás szempontjából egyelőre alacsony kockázatúnak ítéljük. 2002-ben a bankok hitelkihelyezése a pénzügyi vállalkozásaik részére rendkívül dinamikusan bővült. A növekvő forrásigényét a gépjármű-finanszírozás felfutása indokolta, miközben a bankokat a csoporttagok finanszírozásban már nem korlátozta a nagykockázati hitellimit. A nyugdíjpénztárak esetében a 2003-tól életbe lépett jogszabályi módosítások a szektor helyzetének megerősítését célozzák. A méretgazdaságossági megfontolásokon alapuló konszolidációs folyamat a szektor hatékonyságának javulását vetíti előre. Az életbiztosítási tevékenységet végző biztosítótársaságok jelenleg alacsony kockázatot vállalnak fel. A módosuló jogszabályi környezet azonban jelentősen enyhíteni fogja a befektetésekre vonatkozó korlátozásokat, ami a biztosítók befektetési és árfolyam-kockázati kitettségének növekedéséhez vezethet a jövőben.