BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lakáshitelezés: mától új feltételek

Mától élnek az állami lakáshitelezés új szabályai. Az igényelhető kölcsön felső határa 15 millió forint, a kamatplafon 5, illetve 6 százalék. Egy családnak egy időben csak egy kedvezményes hitele lehet. A változtatások révén éves szinten 18,5 milliárd forintot spórol az állam.

Mától már az új szabályok szerint lehet hozzájutni a kedvezményes lakáshitelekhez. Az már korábban kiderült, hogy az állam változtatni kíván a lakástámogatási rendszeren, elsősorban arra hivatkozva, hogy az túlságosan nagy terhet ró a költségvetésre. Tavaly a Pénzügyminisztérium fejezetében 72,3 milliárd forint volt a lakástámogatások összege, az idei előirányzat 81,6 milliárd, ám változatlan feltételek esetén a tényleges kiadás a PM számításai szerint megközelítené a 135 milliárdot. Ha maradnának az eddigi feltételek, jövőre további 14-15 milliárddal nőnének a büdzsében a lakáskiadásra fordítandó tételek, elérve a 150 milliárd forintot. A módosítások másik indoka az volt, hogy a nagymértékű állami támogatás ellenére sem csökkent a lakásra várók száma, s a támogatást sok esetben luxus lakásigények kielégítésére, esetenként befektetési céllal vették igénybe. A most hatályba lépő változtatásokkal éves szinten 18,5 milliárd forinttal csökkennek a központi költségvetés kiadásai.

Bár sokan számítottak rá, nem mérsékelték az állami támogatás húszéves időtartamát. Nem növelték a kedvezményes hitel kamatplafonját sem. Korábban felröppent a hír, hogy csak az igényelhet támogatott hitelt, akinek nincs lakása - ezt a szigorítást sem vezették be.

Az viszont biztos, hogy mától senki nem vehet fel 15 millió forintnál nagyobb kedvezményes lakáshitelt. (Eddig a kiegészítő kamattámogatásos hitelek felső határa 10 millió forint volt, a jelzáloglevéllel finanszírozott hiteleké pedig 30 millió.) Akik korábban új lakásuk vásárlásakor, építésekor felvették (az eddig 10 millió forintban maximált) hitelt, ugyanennek a lakásnak a bővítéséhez további kölcsönt kaphatnak az új hitelplafon eléréséig.

Mostantól csak az kaphat államilag támogatott hitelt, akinek (és a vele együtt költöző családtagjainak) ilyen kölcsöne nincs. Meglehetősen nagyvonalúan arról is rendelkezik a jogszabály, hogy ha mégis van, írásban kell kötelezettséget vállalni arra, hogy azt 360 napon belül visszafizetik. Ugyancsak kedvező kitétel, hogy a szülő, nagyszülő nagykorú gyermekének, unokájának lakásvásárlásához - adóstársként - felveheti a kölcsönt akkor is, ha saját hitele még nem járt le.

A csalárd adásvételek megszüntetése érdekében azt is kiköti az új szabályozás, hogy használt lakás vásárlása esetén a vevő és az eladó között nem állhat fenn közvetlen hozzátartozói kapcsolat.

Az ügyleti kamat és a bármilyen címen felszámított költségek együttes mértéke új lakás építése, vásárlása esetén legfeljebb 5, használt lakás vásárlása, lakásbővítés és -korszerűsítés esetén pedig maximum 6 százalék lehet.

A támogatás feltételeinek meglétét a kölcsönt nyújtó pénzintézetnek kell ellenőriznie. S ez különös érdeke, hiszen az új előírások szerint ha a pénzintézet hibája miatt az ügyfél jogosulatlanul vesz fel kedvezményes hitelt, a kárért a bank felel az állammal szemben. A hitelnyújtó bank havonta megküldi a Magyar Államkincstárnak az új hitel-igénybevevők adatait, negyedévente pedig a Pénzügyminisztériumnak szolgáltat adatokat a támogatások összegéről, a kölcsönök állományáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.