BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-hoz igazodik Szerbia és Montenegró

Szerbia és Montenegró közös tervet fogadott el, amellyel az EU-normákhoz igazítják az országaik gazdaságát és jogrendjét. A korábbi Jugoszláviából megmaradt két utolsó köztársaság mostani, lazább szövetségét februárban kötötték meg, uniós nyomásra, amelyben az a követelés is szerepelt, hogy legalább három évig maradjanak együtt. A két köztársaság jelenleg más-más pénzt használ és eltérő vámrendszert működtet. A két gazdaság egymással és az EU-normákkal való harmonizálását Brüsszel egy később kötendő stabilizációs és társulási egyezmény feltételévé nyilvánította.

Belgrád és Podgorica most elfogadott közös tervének részeként 8500 tétel vámtarifáját fogják összehangolni, ennek 93 százalékát azonnal hatályba is léptetik, a többit (ahol a két köztársaság érdekei eltérnek) a következő 3-5 év során közelítik egymáshoz. Ezt az időt azonban az EU túl hosszúnak tartja, mert hátráltatná a társulásról folyó tárgyalásokat. Az unióhoz való közeledést mindkét fővárosban kiemelt fontosságú ügyként kezelik, bár Montenegró egyes pártjai három év múlva népszavazást szeretnének tartani a függetlenségről.

A Nyugat-Balkán államainak közeledését az EU a piaci reformok meggyorsításához, az emberi jogok kiterjesztéséhez, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harc eredményességéhez köti. Mint a Reuters emlékeztet, az öt állam közül Horvátország és Macedónia tudott stabilizációs és társulási egyezményt kötni, a fennmaradók - Albánia, Bosznia és Szerbia-Montenegró - viszont erre még várni kényszerülnek. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.