A meghatározó ágazati szervezeteket, szakértőket és kutatókat tömörítő agrárgazdasági tanács azt javasolja, hogy Magyarország az EU-ban alkalmazott normál (standard) gyakorlat helyett az egyszerűsített támogatási rendszert vezesse be a csatlakozás utáni uniós közvetlen agrártámogatások megszerzéséhez - jelentette be Németh Imre agrárminiszter. A testülettel - amely nem egyhangú szavazással hozta meg döntését - tegnap tárgyalt az FVM vezetése. Az elképzelésekről az agrártárca hamarosan tájékoztatja a kormányt, és hivatalos tárgyalásokat kezd Brüsszellel - közölte a miniszter.
Mint ismert, a csatlakozási szerződés szerint az EU a mai tagoknak egyébként járó közvetlen dotációk 25 százalékát folyósítja csak 2004-ben Magyarországnak, amelyet a kormány nemzeti hatáskörben 30 százalékkal egészíthet ki. Az uniós pénzek - 255 forint/eurós jövő évi árfolyammal számolva - mintegy 75 milliárd, a hazai támogatások 92 milliárd forintot tehetnek ki. Az egyszerűsítés lényege, hogy a közvetlen dotációkat csak területi alapon, hektárra vetítve lehetne folyósítani, és a szántók mellett többek között ki kellene terjeszteni az ültetvényekre és a legelőkre is.
Így a gabonafélékre, illetve az olajos, a fehérje- és a rostnövényekre (összefoglaló néven GOFR-növényekre) Koppenhágában elfogadott, 3,5 millió hektáros szántóföldi bázisterületet legalább 4,2-4,5 millió hektárra nőne, és az egy hektárra jutó támogatás csökkenne. (Nem kellene viszont ugaroltatni, amelynek mértéke a normál kifizetési rendben 10 százalékos lenne.) Ezenkívül a tej-, a marha- és a juhágazat nem kapna közvetlen dotációkat, és rosszul járna a dohányszektor is (VG, 2003. augusztus 27., 1. oldal).
A feszültségek megelőzése érdekében az FVM azt szeretné, ha egy "kombinált" megoldás keretében a vesztes ágazatoknak a 30 százalékos nemzeti
kiegészítésből kompenzációt nyújthatna. Az itt fennmaradó összegeket pedig 4,2 millió hektárra osztaná el. Ez nem foglalná magában a szőlő-, a gyümölcs-, a zöldség- és a burgonyaterületeket, mivel ezekre az uniós előírások értelmében közvetlen támogatásként nem folyósíthatók nemzeti pénzek. Más a helyzet a 25 százalékos uniós dotációval, mert ezt az egyszerűsített rendszer szabályai szerint minden mezőgazdasági területre és a legelőkre is vonatkoztatni lehet. Így e dotációból - ideértve a nemzetinél mellőzött szőlő- és egyéb területeket is - 4,5 millió hektár kaphatna.
A tervezett szisztémában a hátrányos helyzetbe kerülő négy nagyobb ágazat 55 százalékos mértékű támogatásához jövőre 11 milliárd forintra lenne szükség a 30 százaléknyi nemzeti forrásból. A csak uniós dotációban részesülő területekre hektáronként 17 ezer, míg az EU-s és nemzeti pénzt egyaránt kapókra hektáronként 36-37 ezer forint jut. Ezzel a GOFR-növényeket termelők rosszabbul járnak, hiszen ők a normál rendben egy hektárra 40-45 ezer forintot kaptak volna. A "kombinált" egyszerűsített megoldás segíthet abban, hogy az uniós támogatásokat a lehető legjobb arányban lehessen kihasználni - vélte az agrárminiszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.