BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koalíciós csúcs a jövő héten

A politikai stratégia kidolgozásáról, a párt és a kormány összehangolt együttműködéséről döntött tegnap az MSZP országos elnöksége, amelynek ülésén Medgyessy Péter miniszterelnök is részt vett. Eközben tovább folyik a szakértői szintű egyeztetés az szja-tábla ügyében.

Az MSZP országos elnöksége tegnap a miniszterelnök jelenlétében tárgyalt a jövő évi büdzséről, az adókról, valamint az elmúlt hetek "ügyeiről". Az elnökség a jövő évi költségvetés prioritásaként a nehéz helyzetben lévők és az "elfogadható" színvonalon élők támogatását, valamint az ország építését fogalmazta meg - mondta az ülést követően Kovács László. A szocialista pártvezetők tárgyaltak a koalíción belüli vitapontról, az szja-tábla ügyéről is, ám abban maradtak, hogy egyelőre még nem látni a végleges megoldást, de a baloldali alapelvekből a párt nem tud engedni.

Az MSZP-nek nincsenek ügyei - fogalmazott Kovács László a sajtótájékoztatón. A K&H-üggyel kapcsolatban azt mondta: a rendőrség feladata, hogy kiderítse, kik sikkasztottak és mostak pénzt. A pártelnök a sportminisztert ért kritikákkal kapcsolatban pedig annyit szögezett le: amit Gyurcsány Ferenc üzletemberként tett, az az üzleti morált érinti, miniszteri feladataival nincs összefüggésben. A sportminisztert a sajtóban is bíráló Jánosi György választmányi elnök lapunk információi szerint az elnökségi ülésen elismételte az álláspontját, azzal a kitétellel, hogy "nem a párton belül kell leszámolni bárkivel". A Világgazdaságnak más elnökségi tagok azt mondták, bár igaz, hogy a párton belül nem övezi osztatlan szimpátia a sportminisztert, nem tesz jót az MSZP-nek, ha ismét a "régi lesz, s állandó, belső vitáitól lesz hangos a sajtó". Tegnap annyiban maradtak, hogy nincs Gyurcsány-ügy, hanem az a jelenség van, ami szerint a Fidesz most Gyurcsány Ferencet vette górcső alá.

A jövőbeni politikai stratégiájáról döntött az MSZP vezetése, azaz a kormány és a párt egyeztette további feladatait - tudta meg lapunk. A költségvetés előkészítésével kapcsolatban elkövetett kommunikációt bírálva tegnap úgy fogalmaztak, hogy "kommunikáció akkor van, ha van stratégia" is. Kovács László pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányzati kommunikáció összehangoltságát tartja szükségesnek az MSZP elnöksége. Hozzátette, az ülésen Medgyessy Péter úgy fogalmazott, az igazi hibák nem kommunikációs, hanem politikai hibák. A jövőben újra kell építeni a kommunikációs struktúrát - fogalmazott a pártelnök. (TE)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.