Általános "keserűség" lett úrrá az MSZP különféle szintjein - állítják a párt tagjai. Azt is egyre többen elismerik, hogy a kormányzati és a pártmunkában több probléma is felmerült az elmúlt hetekben, hónapokban. Egyelőre nem tudni, ezek miként fogalmazódnak meg az évadnyitó megbeszéléseken, ám az tény, hogy megkerülhetetlenek lesznek. Az országos elnökség, valamint a frakció és az országos választmány vezetői szeptember 4-én "előkészítő megbeszélést" tartanak, ahol a politikai ügyekről, a költségvetésről és a parlamenti ülésszak kezdetéről egyeztetnek. Ezután, szeptember 5-6-án a parlamenti frakció kihelyezett ülést tart Tapolcán.
Ezen a fórumon többek véleménye szerint Medgyessy Péter miniszterelnök "mérsékelt" megfogalmazásban ugyan, de kaphat kritikát. Abban is jó néhányan biztosak, hogy a kormányfő a jól bevált "együtt szúrtuk el", vagy "nem mehet ez így tovább" fordulatokkal megy a beszélgetés elé.
Arról ugyanakkor nincs szó, hogy bizalmi válság bontakozott volna ki a miniszterelnök irányában - szögezték le ezt is a szocialisták. Mindazonáltal azt is állítják: a nyár több problémára rávilágított. Néhány hete a költségvetés előkészítése iránt érdeklődő félszáz szocialista képviselő már egy frakcióülésen László Csaba pénzügyminiszterrel szemben gyakorolt kritikát. A Világgazdaság úgy tudja, többek között megfogalmazták: továbbra is folyik az osztogató politika, de eközben nem tudni, mi az a kormányzati intézkedés, amely tartalékot teremt és lendületet ad a gazdaságnak. Azaz, hol a legalább a belső kedélyeket megnyugtató saját Széchenyi-terv? László Csaba szerint vannak hajtóerők, de a frakciótagok úgy látják, az ilyen megfogalmazások nem közérthetőek.
A költségvetés előkészítése - amely alatt az is kiderült, hogy bár nem tudni, mekkora mértékben, de a szocialisták sem támogatják az szja-csökkentés elhalasztását -, a magyar gazdaság helyzete csupán a kormány-párt-frakció háromszögben felhalmozódott problémák egy része. Továbbra sem tudni ugyanis, hogy a párt apparátusa számára miért nem adnak politikai megrendeléseket, s miként válhatna a párt a politizálás centrumává, miközben a kormányfő pártonkívüli. Ez az ellentmondás persze nem új keletű, ám míg az MSZP és a kormánytagok is tudták tartani népszerűségüket, sikerült félretenni ezt a problémát.
A saját politikai stratégia hiánya mellé teherként nehezednek az "ügyek": Gyurcsány Ferenc ingatlanvásárlásai, a K&H körüli fejlemények. Ma már látszik, ezekre újabb ügyekkel felel a kormányoldal - lásd az informatikai kormánybiztosság Orbán-kormány alatti tevékenységének kritikáját, vagy a Magyar Fejlesztési Bank tavalyi veszteségének és az Orbán-kormány miniszterei felelősségének firtatását -, ellenben azt a szocialisták is elismerik: az ilyesfajta offenzívának is megvannak a hátulütői. (TE)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.