Az osztrákok hetven százaléka támogatja azt a szakértők által a napokban felvetett javaslatot, miszerint "szolidaritási járulékot" kellene fizettetni a havi 2365 eurónál (az állami nyugdíjtörvényben meghatározott maximumnál) magasabb ellátást kapó nyugdíjasokkal. Ennek révén a terv kiötlői szerint éves szinten 264 millió eurót lehetne beszedni.
A Der Standard által ismertetett közvélemény-kutatási eredményekből kiderül, hogy az ötven éven felülieknek 65, a nyugdíjasoknak pedig 60 százaléka támogatja a kirívóan magas nyugdíjak megadóztatását. Utóbbi érthető, hiszen ilyen luxusnyugdíjat (mintegy 630 ezer forintnál nagyobb összeget) nyugati szomszédunknál is csak az idősek nagyon kis része kap. Az átlagnyugdíj havi 785 euró (210 ezer forint), és az érintettek fele 1000 eurónál alacsonyabb ellátásban részesül. Legjobban a korengedményes nyugdíjasok járnak, az ő járandóságuk átlagosan 1288 euró. A majdnem 1,1 millió öregségi nyugdíjas ellátásának havi átlaga 930 euró, míg az özvegyi és egyéb jogcímeken pénzhez jutók 252-546 euróra számíthatnak.
A kormány úgy véli, a kiemelkedő nyugdíjak megadóztatására irányuló javaslat az állami alkalmazottak és politikusok nyugdíjszabályainak nemrég történt átalakításával már nagyrészt megvalósult - derül ki a bécsi Kurier cikkéből. Az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) nyugdíj-politikai illetékese, Karl Blecha ugyanakkor megfontolandónak tartja az igen népszerű felvetést. A szolidaritási járulékból szerinte alapot kellene képezni, amely a "babyboom-generáció" 2020 után várható nyugdíjba vonulásának költségeit finanszírozhatná.
Minden szakértő tisztában van azzal, hogy az öregedő osztrák társadalom nyugdíjrendszerén csak a szolgálati idő emelésével és más alapvető változásokkal lehet érdemben segíteni. A demográfiai prognózisok ugyanis meglehetősen riasztóak: a 8,15 millió lakosú országban ma közel 1,8 millió a 60 éven felüliek száma, és ez 2030-ra - nagyjából hasonló népesség mellett - 2,7 millióra nőhet. A mostani felvetés támogatottsága is jelzi azonban, hogy kisebb volumenű, ám nagy, szimbolikus értékű lépésekre is szükség lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.