Megegyezés született az egészségügyi kormányzat, valamint a gyógyszergyártók és -forgalmazók szervezetei között az átmeneti ártámogatási rendszerben az úgynevezett visszafizetési szerződések tartalmáról - jelentette be Csehák Judit. Az egészségügyi miniszter hozzátette: bár a szervezetek támogatása a gyártókat nem kötelezi arra, hogy a megállapodást aláírják, remélhetőleg szeptembertől a lehető legkevesebb medicina után fizet majd úgynevezett lebegtetett összegű támogatást az egészségbiztosító. Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke szerint egy olyan kompromisszumos javaslat született a szervezetek és a minisztérium között a visszafizetésről, amely minden gyártót és forgalmazót azonos feltételek elé állít. A kormány nyár közepén emelte meg 22 milliárd forinttal, 239 milliárdra a medicinák támogatására fordítható összeget. A kassza tarthatósága érdekében év végéig havi kereteket is meghatároztak. Azok a gyártók és forgalmazók, amelyek úgynevezett visszafizetési szerződést kötnek az egészségbiztosítóval, a támogatás teljes összegét előre megkapják, a keret túllépése esetén azonban vállalják a rájuk eső összeg visszafizetését. Csehák Judit elmondta még: lehetővé kívánják tenni, hogy további 3 milliárd forinttal egészüljön ki a gyógyszerkiadások társadalombiztosítási fedezete. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.