Romano Prodi szeptember 25-én jelenik meg az Európai Parlament (EP) előtt, hogy ismertesse az Eurostat-botrányra vonatkozó bizottsági vizsgálat eredményét - jelentette be az Európai Bizottság elnökének szóvivője. Az EP-vezetők és a költségvetési ellenőrzési bizottság tagjai az uniós statisztikai hivatal gazdálkodásának egészéről felvilágosítást várnak, és arra is kíváncsiak, milyen szigorításokra van szükség a jövőben. Az EP múlt csütörtökön szólította fel Prodit a vizsgálati eredmények közlésére, és Pat Cox, a testület elnöke világossá tette: nem fogadnak el további halogatást az ügyben.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság július elején indított vizsgálatot az Eurostatnál a kilencvenes években történt, vélt pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatban - emlékeztet az EUobserver. A gyanú szerint a 720 főt foglalkoztató és mintegy 120 millió euró éves büdzséjű hivatal vezetői az évek során egymillió eurónak megfelelő összeget utaltak át jogtalanul saját számláikra. Romano Prodi meghallgatásával közel egy időben, szeptember 29-én teszi közzé az ügyben készülő - a bizottsági vizsgálattól független - jelentését az Európai Bizottság pénzügyi visszaéléseket vizsgáló hivatala (OLAF).
A parlamenti meghallgatás tétje nagy, hiszen a törvényhozó testületnek akár a bizottság megbuktatására is lehetősége van - mutat rá a Dow Jones. Prodi és a bizottság kollégiuma már korábban jelezte, hogy vállalja a politikai felelősséget az Eurostat-ügyért, beleértve az esetleges lemondást is. A Prodi-bizottság elődje, a Jacques Santer vezette testület 1999-ben éppen pénzügyi botrányok hatására volt kénytelen távozni.
Újabb kínos mozzanat, hogy a Stern német magazin dokumentumokra hivatkozva megírta: Neil Kinnock, a bizottság alelnöke már 2002 januárjában tudott az Eurostat körüli botrányról, jóllehet annak kirobbanása után úgy nyilatkozott, hogy csak az idén július 7-én szerzett tudomást az ügyről. Ekkor vált ismertté az a két jelentés, amely "a korábban gyanítottnál súlyosabb és kiterjedtebb visszaélésekről" beszélt a statisztikai hivatalnál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.