Semmi esély nincs arra, hogy az országos iskolatej-akciót rövid időn belül be lehessen indítani - közölte lapunkkal Sirman Ferenc, a piaci szereplőket tömörítő Tej Terméktanács igazgatója. A korábbi ígéretek szerint a program - korlátozott méretekben - a mai iskolakezdéskor kezdődött volna, hogy később fokozatosan kiterjedjen minden tanulóra. A késlekedés oka, hogy nem történtek meg a szükséges előkészületek. Pedig a TT információi szerint a kormány még a nyár elején felkérte az illetékes tárcákat, hogy az Oktatási Minisztérium (OM) koordinálásával dolgozzanak ki koncepciót az ügyben.
Az iskolatejprogramról most folyik tárcaközi egyeztetés a szakmai szervezetek bevonásával - tudtuk meg az OM-ben. Sirman tájékoztatása szerint a közelmúltban már elkészült egy javaslat, amellyel azonban nem értett egyet a TT. Az akció ugyanis - miként az akkori verzióból kiderült - szeptembertől az óvodákban kezdődött volna, és abba jövő januártól vonták volna be az általános iskolák alsó tagozatos tanulóit. A terméktanács viszont úgy ítélte meg, hogy a programot az iskolákban kell beindítani, mert az óvodások a szervezett étkeztetés révén a tejet egyébként is rendszeresen megkapják.
Mivel a kellő előkészületek eddig nem történtek meg, egy-két hónapra akkor is szükség lenne az országos jellegű akció megkezdéséhez, ha arról a napokban döntés születne - mondta az igazgató. Legalább ennyi idő kellene ugyanis ahhoz, hogy a feldolgozók a csomagolóanyagot beszerezzék, és a szervezőmunkát is el lehessen végezni. (Ez alól a felmérések szerint legfeljebb néhány tejipari cég jelenthetne kivételt. Folytatódik a program Budapesten is, ahol azt a fővárosi önkormányzat megszervezte.)
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az akcióhoz - egyes vélemények szerint már a most kezdődő tanévben is - EU-s támogatás társulhatna, amely a tej 72 forintos literenkénti irányárának 75 százalékát tehetné ki. Az unió azonban a pénzek felhasználását ahhoz köti, hogy Magyarország a tejipari szállítókat közbeszerzéssel válassza ki. Ez a procedúra viszont még hosszabb ideig, előreláthatólag négy hónapig tartana - mondta Sirman.
A program keretében a tanulók naponta ingyen vagy kedvezményesen kaphatnának két deciliter tejet, kakaót. A TT számításai szerint az akció 1,456 millió általános és középiskolai diákot érinthetne, és - az egész tanévre vetítve - 7,86 milliárd forintba kerülne. Ez 52 millió liter tej felhasználását tenné lehetővé az egyébként is túltermeléssel küzdő ágazatban. Ha a projektben az óvodások is részt vennének, a kiadások 10 milliárd forintra nőnének. Az uniós támogatáson felüli költségekhez - az EU gyakorlatához hasonlóan - az önkormányzatoknak, az iskoláknak vagy a szülőknek is hozzá kellene járulniuk.
Mint ismert, az iskolatej-akciót még a Torgyán József vezette FVM indította be, de a programot 2001-ben le kellett állítani, mivel az ÁSZ törvénytelenségeket tárt fel a finanszírozásban. A projekt tavaly átmenetileg a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumhoz (GYISM) került, de a tárca csak átmeneti jelleggel, 2002 végéig finanszírozta a kiadásokat. Ezért az akció - amely addig hét megyére és Székesfehérvárra terjedt ki - ez év elején leállt, és sokáig kétséges maradt az is, melyik tárca koordinálja a folytatáshoz szükséges munkákat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.