Veszélyben a litván EP-választás
Az EU tagállamai sürgetik Litvániát, hogy módosítsa azt a jogszabályt, amely szerint érvénytelennek kell tekinteni bármely, 25 százalékosnál kisebb részvétel mellett lebonyolított választást. A jogszabály érvényben tartása azzal a veszéllyel járna, hogy a balti állam 13 fős európai parlamenti képviselete hoszszabb időre betöltetlen maradna. Az aggodalmakat fokozza, hogy magában az EU-ban egyes régiók polgárai 20 százaléknál is kisebb hányadban vesznek részt uniós választásokon, Litvániában pedig a közelmúltban egy időközi voksoláson csak 13 százalékos volt a részvételi arány. Vilniusban a parlamenti képviselők egy része hajlik az érvényességi határ eltörlésére, mások azonban úgy vélik, hogy a küszöb fenntartásával fokozni lehet a lakosság tudatosságát. A kérdésről szeptemberben nyitnak vitát a litván parlamentben. (EUobserver)
Hága is bírálja a német deficitet
A holland miniszterelnök bírálta a berlini kormányt, amiért az várhatóan az idén is túllépi a GDP-arányos költségvetési deficitre megszabott, 3 százalékos limitet. Jan Peter Balkenende tarthatatlannak mondta, hogy a tagállamok egy része betartja a stabilitási paktumot, a másik része pedig ismételten megszegi az elfogadott normát. Az EU monetáris ügyekben illetékes biztosa, Pedro Solbes elismerte, hogy Németországnak az újraegyesítés terhei miatt van oka a deficitplafon túllépésére, az eset jogi megítélésén és a büntetés kiszabásán azonban - mint mondta - ez nem változtat. (Reuters)
WTO-vizsgálat az uniós cukorrezsimről
Brazília, Ausztrália és Thaiföld panasza nyomán a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vizsgálatot indított az EU cukoripari szubvenciói miatt, és a várhatóan 18 hónapig tartó eljárás céljára kinevezett egy szakértői bizottságot. A három állam szerint a több milliárd dollárnyi támogatással az EU súlyosan torzítja a világpiaci árak alakulását, Brüsszel szerint viszont az eljárás megfelel a világkereskedelem szabályainak. (Reuters)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.