BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

röviden

Élénkül a lengyel gazdaság

Lengyelországban az utóbbi két év gazdasági pangása után a fellendülés jelei tapasztalhatók, így valószínűtlen, hogy a jegybank a napokban tartandó ülésén tovább csökkentse a jelenleg 5,25 százalékon álló irányadó kamatot. Mint a statisztikai hivatal jelentette, a GDP-növekedés az év első felében 3 százalék körüli ütemre gyorsult, szemben a tavalyi év egészére érvényes 1,4 százalékkal. Az élénkülésnek a második fél évben való fennmaradására utal az, hogy júliusban erőteljesen növekedett az ipari termelés és a kiskereskedelem. (Reuters)



Elgyengült a SoBig

A kezdetben gyorsan terjedő SoBig.F vírusnak az interneten való további szétküldését és péntek estére programozott pusztítását sikerült korlátozni, ezért biztonságtechnikai szakemberek úgy ítélik meg, hogy a későbbi esedékességre kódolt kitörések várhatóan nem okoznak majd nagyobb kárt. A SoBig úgy lett programozva, hogy szeptember 10-én lejárjon az élettartama. A digitális károkozót egy héttel ezelőtt, egy internetes fórumon indították útjára, azóta több százezer számítógépre terjedt át, és milliónyi fertőzött e-mail elküldését váltotta ki. (Reuters)



Kartelleznek a román cementgyártók?

A román kormány azzal vádolta az ország cementpiacát uraló három külföldi tulajdonú nagyvállalatot, hogy korlátozzák a termelést, az árakat pedig egyeztetés révén tartják magasan. A három érintett cég a svájci Holchim, a francia Lafarge, továbbá a német Heidelberg Cement tulajdonában lévő Carpatcement. (Financial Times)



Japán: csökken a rossz hitelek aránya

A japán pénzügyminiszter két éven belül ledolgozhatónak látja az ország bankjainak hatalmas összegű kétes kinnlevőségeit. Takenaka Heidzo szerint erre utal, hogy a GDP-hez viszonyított teljes hitelállomány már csak 80 százalékon áll, szemben az aktívák inflálódásának csúcspontján mért 120 százalékkal. A bankok korábban olyan utasítást kaptak, hogy 2005 márciusáig felére csökkentsék a rossz hiteleiknek az összes kihelyezésen belüli arányát, ugyanakkor azok összege még mindig eléri a 40 ezer milliárd jent (mintegy 338 milliárd dollárt). (Reuters)



Szeretik Kubát az amerikaiak

Kubát tartják a legjobb karibi üdülőhelynek az amerikai Travel and Leisure magazin olvasói. A szaklap felmérésében részt vevő utazók átlagosan 83,68 pontot adtak a - washingtoni politika által éppen hogy nem kedvelt - szigetország által kínált idegenforgalmi szolgáltatások színvonalára, míg a második helyen végzett Bermuda 78,21 pontot kapott. Tavaly még csupán a nyolcadik helyre került Kuba a magazin regionális listáján. (VG)



Peking visszafogja a pénzkiáramlást

Újabb lépést tett a kínai kormány a gazdaságba áramló pénzmennyiség növekedésének lassítására: a kereskedelmi bankokra a jövőben 6 helyett 7 százalékos kötelező tartalékolási ráta vonatkozik. A vállalati szektornak nyújtott hitelek állománya az utóbbi hónapokban soha nem látott ütemben nőtt, miközben a csődbe jutó cégek száma elfogadhatatlanul magas. A pekingi vezetés júniusban már megtiltotta, hogy a bankok földvásárlásra adjanak kölcsönt az ingatlanfejlesztőknek, vagy bármely projektet hetven százaléknál nagyobb arányban finanszírozzanak. (Bloomberg)



Tönkremennek a londoni éttermek

Soha nem tapasztalt mértékben, 70 százalékkal nőtt tavaly Londonban a bezárni kényszerült éttermek száma. A 112 bezárt létesítmény között szállodai luxuséttermek ugyanúgy szerepelnek, mint például a PizzaExpress üzletei. Szakértők a rossz gazdasági környezettel, a költekező kedvű külföldi turisták számának csökkenésével és a londoni lakosok takarékoskodásával magyarázzák a helyzetet. A kedvezőtlen trend általános vélemény szerint az idén is folytatódik. (Financial Times)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.