Éves szinten 23 százalékos hozam. Garantált! Ezt látva többen is elcsábultak az év elejétől gomba módra szaporodó ingatlanszövetkezetek hirdetései láttán, s százezreket, milliókat áldoztak a jónak tűnő konstrukcióba, hiszen a bankbetéteken, illetve az állampapírokon elérhető hozamot nézve ez többszörös nyereséggel kecsegtetett. A rózsaszín léggömbök azonban egyre-másra pukkadnak szét, amin csodálkozni nem is lehet. A süllyesztőben már eltűnt a Profit-Extra. Az eset persze nem egyedi, nem is lehet, hiszen vélhetően nem egy ingatlanszövetkezetnél tengetné napjait az a szakember, aki éves szinten 20 százalék, vagy a feletti hozamot garantáltan meg tud termelni.
A konstrukció "szakadozik", az év első felét jellemző, nem csekély összeget felemésztő reklámkampányok július elsejétől kevésbé látványosakká és ügyfélcsalogatóvá avanzsálódtak, amely vélhetően a beérkező pénzmennyiségre is kihat. (A több éve létező társaságok ennyi idő alatt ugyanis vélhetően már kiépítették azt az ügyfélbázisukat, amelyre támaszkodva stabilan tudnak működni.) Ez pedig meghatározó is lehet a fél-, egyéves múltra visszatekintő ingatlanszövetkezet jövőjét illetően. Pár száz milliós tőke ugyanis nem feltétlenül elegendő a korábban beharangozott, nagymértékű ingatlanprojektek véghezvitelére, nem beszélve az ügyfeleknek beígért magas kamatok kitermeléséhez. Abba pedig jobb nem belegondolni, hogy az eddig hozzájuk érkezett pénzről az utolsó fillérig el tudnak-e számolni.
A Vertical-Invest ennél a pontnál "megbukott". Az elmúlt hónapok rendőrségi vizsgálatai nyomán 2 milliárdos hiányra bukkantak a Madárdomb lakóparkot még most is intenzíven hirdető ingatlanszövetkezetnél, amelynek központi irodájában múlt héten házkutatást tartottak, s az alapító, később ügyvezetőként szereplő K. Z. ellen - aki többek között az Esti Hírlap Rt. elnöke is volt - nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A rendőrség K. Z. és társai ellen a rendőrség csalás, sikkasztás és tőkebefektetési csalás gyanújával folytat nyomozást. Mindeközben a pénzüket a társaságra bízók bezárt irodát találhatnak a fővárosban, s csak abban reménykedhetnek, hogy a cég augusztus 22-re meghirdetett közgyűlésén az illetékes személyek közül valaki felbukkan, s fizet.
A KPHM Ingatlanszövetkezetnél kisebb összeg gyűlt össze, legalábbis a hírek szerint 400 millió forintról lehet szó, amelynek viszont nagy valószínűséggel szintén lába kelt. A helyzet itt némileg bonyolultabb, hiszen a társaság cégbejegyzési kérelmeit folyamatosan elutasítja a cégbíróság, bankszámlanyitásra nem került sor, ráadásul a kommandósok nemrégiben fogták el K. G.-t, akit a KPHM Ingatlanfejlesztési Szövetkezet tagjai Vujkov István néven, a cég kontrolling menedzsereként ismerhettek.
A Duna-Profit Ingatlanszövetkezetet a múltja kísérti. A társaság esetében már megtörtént a vádemelés a cég korábbi elnöke és néhány, vele kapcsolatban lévő személy ügyében. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a lapértesülések szerint csalással, pénzmosással, magán- és közokirat-hamisítással vádolja őket, s az ügyészségi kimutatások szerint a Duna Profit kisbefektetőinek kára 1,1 milliárd forintra rúg.
A cégnyilvántartások szerint egyébként több mint 30 társaság sorolható az ingatlanszövetkezet kategóriába, ám országos szinten és aktívan kizárólag alig tízen hirdettek. Persze közöttük vannak olyanok is, akik már évek óta tevékenykednek ezen a piacon (Baumag, Pilis-Invest).
A bűnügyi csemegék mellett a következő sztorit alighanem a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség eljárása jelentheti. Információnk szerint öt ingatlanszövetkezet (a KPHM, a Duna-Profit, a Baumag, a Pannon-Unió 2003 és a Fundamentum XXI.) akár milliós nagyságrendű bírságra is számíthat, miután az elmúlt közel két hónapban hidegen hagyta őket a szövetkezeti törvény módosítása. E szerint tagokat nyilvánosan nem toborozhatnak, kizárólag magát a társaságot hirdethetik, a kamatokat nem, még burkolt formában sem. Ráadásul a társaságok mellett a hirdetéseiket lelkesen közlő médiumok is pórul járhatnak. A reklámtörvény értelmében ugyanis olyan információnak adnak helyt, amelyről a közzétevő is meggyőződhet, hogy jogellenes-e vagy sem.
S eljöhet a nagy "átalakulások" időszaka is, bár a kínálatot nézve az ingatlanalappá történő átalakulást komolyan is gondoló Pilis-Investnek aligha lesznek követői. A tavaly alapkezelőt vásárolt társaság ősszel indítaná el nyílt végű konstrukcióját, amelybe elsősorban a szövetkezet vagyontárgyai kerülnének. Az alap portfóliójába elsősorban a szövetkezet vagyontárgyai kerülnének, s a megkezdett beruházásokat ott folytatná, illetve a hasznosításuk is ott történne. Ha netán a többi ingatlanszövetkezet is fellelkesülne ezen az ötleten, azt érdemes szem előtt tartania, hogy ez sem megy egyik napról a másikra. A Pilis-Invest jó egy éve készül erre a konstrukcióra, úgy, hogy talált egy vételre alkalmas alapkezelőt. E nélkül az ingatlanalap létrehozása jóval időigényesebb lehetett volna. Az idő pedig pénz, hiszen aligha lehet előre látni, hogy a jövő augusztust - a mostani szigorú hirdetési feltételek mellett - hány ingatlanszövetkezet éri meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.