Mától változnak az ügyvédi költségek. Az új rendelet szerint az elsőfokú bírósági eljárásban az igazságszolgáltató fórum a pervesztest a pertárgy értékétől függően annak 5 és 1 százaléka közötti összeg, illetve ötezer forintos óradíj - de legalább összesen tízezer forint - megfizetésére kötelezheti. Ennek az ötven százaléka irányadó munkadíjként a nem peres ügyekben, valamint a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban. A bíróság indokolt esetben a rendeletben rögzítettnél alacsonyabb, illetve magasabb összeget is megállapíthat.
Az ügyvédi díjazás összege szabad megállapodás tárgya. Ettől meg kell különböztetni azt az összeget, amit ügyvédi munkadíj címén a perköltséget viselő fél köteles megtéríteni, ha ellenfelét a perben ügyvéd képviselte. Az érvényesíthető összegnél az ügyvédi megbízási szerződésben kikötött díj az irányadó. Ez a szabály sokszor nem alkalmazható, így gyakorta hiányzik a díjmegállapodás. Máskor maga a fél kéri a bíróságtól, hogy a rendeletben foglalt értékek alapján állapítsa meg a viselendő költségeket. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.