Döntöttek a gazdasági tárcánál a Smart Hungary keretében a versenyképes beruházások támogatására meghirdetett idei tender első fordulójában beérkezett pályázatokról. A bírálóbizottság a 27 pályázatból 13-at ítélt támogatásra érdemesnek. A nyertesek 21 milliárd forintnyi összberuházásához a tárca csaknem 1,2 milliárddal járul hozzá.
A pályázatokat pontozásos rendszer alapján bírálták el, ám a közelmúltban nyilvánosságra hozott értékelési szempontokat kifogásolják a szakmai szervezetek - értesült lapunk. Attól tartanak, hogy a torz mutatószámok miatt az elavult gépekkel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű, nem elmaradott régióban megvalósuló beruházás előnybe kerülhet egy nála sokkal modernebb, versenyképesebb fejlesztéshez képest.
Hiányolják, hogy a Gazdasági
és Közlekedési Minisztérium (GKM) nem vette figyelembe, az országnak milyen haszna van
az adott beruházásból, azaz a pályázó a támogatásért aláírandó támogatási szerződésben a többlet-árbevételi, foglalkoztatási és tartós üzemeltetési kötelezettségvállalások eredményeként mennyi többletadót és közterhet fizet be az állami költségvetésbe.
Úgy vélik, hogy az értékelési kritériumok között két olyan tényező is van (a hozzáadott értékre jutó többletexport+beszállítói árbevétel, illetve a száz forint támogatásra jutó beruházási költség), amely a versenyképességről torz képet ad. Szerintük a hozzáadott érték nevezőbe tétele azt jelenti, hogy nem a hozzáadott érték, hanem az árbevétel növelésére ösztönzi a GKM-pályázókat. A másik mutatónál a támogatás nevezőbe tételét tartják hibásnak, mondván: előnyösebb helyzetbe kerül az a pályázó, amelyik az adható támogatásnál jóval kevesebbet igényel.
Vitatják az egyes értékelési pontszámokhoz tartozó százalékos arányokat is. Példaként említik, hogy a száz forint hozzáadott értékre jutó többletexport+beszállítói árbevétel arány messze elnyomja a többi tényezőt. Ráadásul - vélik a szakmai körökben - ez a mutató szak-mailag hibás orientációt ad.
A GKM cáfolja a vádakat, lapunknak eljuttatott elemzése szerint a versenyképes beruházásokra az idei első fordulóban támogatást nyert pályázatok a kiemelt adatok (beruházási költség, ötévi export, beszállítói árbevétel, illetve hozzáadott érték, valamint többletlétszám) alapján minimálisan a nem nyertesek háromszorosát teljesítik. A nyertes pályázatok hatékonyságát jól mutatja - véli a szaktárca -, hogy gyakorlatilag azonos támogatási igény mellett vállalják a teljesítményeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.