Befagyott a háziorvosi praxispiac
A 6800 háziorvosi praxis között 250-ben tartósan nincs orvos, így több ezer beteg csak a hetente pár órában helyettesítő doktorokra számíthat. Ez kizárja a minőségi ellátást és az elvárt gondozást - mondta lapunknak a Magyar Orvosi Kamara új elnöke. Éger István a praxispiac beindulása érdekében 300-400 millió forintos központi pénzalap létrehozását javasolja, amit a kamara kezelne.
Az egészségügyi tárca nyitott az igényre. Mint azt Kökény Mihály államtitkár, miniszterjelölt kijelentette: a kiüresedett praxisokba új orvosokat kell találni. A jelenlegi kormánypártok korábban sem vették jó néven a praxistörvényt, ám a betegek ellátása érdekében a súlyos örökséggel meg kell birkózni - tette hozzá.
Ismeretes, hogy a három évvel ezelőtt megalkotott törvény szerint az akkor háziorvosként dolgozó doktorok megkapták a praxisműködtetési jogot, ám az azóta háziorvoslásra vállalkozóknak meg kell vásárolniuk azt. Ez a jog akkor válik materiális értékké, ha a doktor valami miatt értékesíteni szeretné a praxist. S mivel az elmúlt tíz évben jelentősen nőtt a 60 éven felüliek aránya, sok orvos a nyugdíjazása miatt szeretne túladni rajta. Ám Éger István szerint ezt akadályozza az utánpótlás, valamint a garantált hitelezési feltételek hiánya. Elmondta azt is: a háziorvosi szolgálatok egyike-másika az irreális eladási ár miatt nem talál gazdára. Ezért azt javasolja, hogy a betegellátásért felelős szervezetek és az orvosok köztestülete határozza meg az eladási ár irányelveit. Ennek alapja az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott évi működési költség összege lehetne. A kiinduló ár 3 és 10 millió forint között lenne.
A háziorvosok képviselete az előző és a jelenlegi egészségügyi minisztertől is kérte: szánjanak pénzt a praxisok mobilizálására. A MOK szolid áron átvenné a kiüresedett háziorvosi szolgálatot, és segítene az eladásában. Éger azt reméli, egy központi praxisalap garanciája a bankokat is ösztönözné kedvező kamatozású hitelek folyósítására. Amelyik kormány ezt meglépi, komoly politikai hozadékot könyvelhet el magának - véli az elnök. (NTE)


