Indokolt lenne 200 ezer embert elbocsátani a közszférából, és a felszabaduló 1000 milliárd forintot a jóléti rendszerváltás keretében adócsökkentésre fordítani, de a magyar politikai elit ezt nem meri felvállalni - mondta Demján Sándor, a VOSZ elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság 41. vándorgyűlésén, Sopronban. Demján, akárcsak Parragh László, az MKIK elnöke, élesen bírálta a szakmunkáshiányhoz vezető túlképzést is. László Csaba pénzügyminiszter elméletben egyetért a kisebb állam modelljével, és garanciát vállalt arra, hogy 2004 végén kevesebben dolgoznak majd a közszférában, mint 2001-2002-ben. A miniszter arra is ígéretet tett, hogy új kedvezményeket vezetnek be a társasági adónemnél. A privatizációt másfél év alatt lezárják, a magánosításban soron következik a Postabank, a Konzumbank, az FHB, a Vértesi Erőmű Rt., a Mahart, a Mol és a Dunaferr.
Kádár Béla, az MKT elnöke előadásában úgy vélekedett: közgazdasági törvényszerűségekről lehet szavazni, de nem érdemes, mert a történelem benyújtja a számlát.
A magyar gazdaság virágko-rainak végéhez mindig politikai belharcok is hozzájárultak, és az elmúlt három év fejleményei alapján most is tűnőfélben van az ország presztízse - figyelmeztetett Kádár. A nagyvilág nem érti a magyar gazdaság túlpolitizáltságát, és nem érti azt sem, hogy az egy évvel ezelőtt még leginkább EU-orientált ország miért lett utolsó a csatla-kozás ügyében - tette hozzá Kádár Béla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.