BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erdogan puhítja a németeket

A szokottnál is határozottabban kiállt Törökország majdani EU-csatlakozása mellett a német kancellár azt követően, hogy Berlinben fogadta Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt. Gerhard Schröder a Neue Zürcher Zeitung szerint elismerően szólt az Ankara által végrehajtott reformokról, s kijelentette: nem szabad kiábrándítani a csatlakozásban bízó törököket. Konkrétumokról azonban nem beszélt, mindössze arra az uniós szándékra emlékeztetett, amely szerint 2004 decemberében döntenek a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontjáról.

Erdogan kedd óta háromnapos látogatáson tartózkodik Németországban, miközben külügyminisztere, Abdullah Gül Bécsben tárgyal. A török politikusok hangoztatják, hogy a halálbüntetés eltörlésével és egyéb reformok véghezvitelével eleget tettek az EU által a tárgyalások megkezdéséhez szabott politikai feltételeknek.

A Schröder-kormány eddig is támogatta a török EU-ambíciókat, már csak a Németországban élő mintegy két és fél millió törökre való tekintettel is - emlékeztet az EUobserver. Ezt az állásfoglalást Washingtonban is üdvözlik, mivel úgy látják, Berlin ezzel hozzájárul a kisázsiai térség stabilitásához. A hazai ellenzék ugyanakkor - Edmund Stoiber bajor miniszterelnöktől Angela Merkel CDU-vezetőig - határozottan ellenzi Törökország felvételének gondolatát. Michael Glos, a CSU frakcióvezetője a Financial Times szerint kijelentette: a kérdést a jövő évi európai parlamenti választások fő témájává kívánják tenni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.