Az EU-ba 2004-ben felvételt nyerő országokban végzett, a minap közzétett felmérés eredményeiből ugyanakkor az is kitűnik, hogy törvényhozási, szabályozási szinten már nincs szükség drámai változtatásokra. A leendő tagországok a régióból megfelelnek annak az uniós direktívának, amely az írásos munkavállalói szerződést tekinti érvényesnek - áll a Hewitt tanácsadó cég jelentésében. A Hewitt elemzői szerint mindazonáltal több területen is eltérés mutatkozik köztük. A próbaidő általában, így Magyarországon is három hónap, ám Észtországban négy, Szlovéniában pedig akár hat hónapig is elhúzódhat.
A határozott idejű munkaszerződések időlimitje ugyancsak különböző: a szlovéniai és lettországi két évtől a Magyarországon, Észtországban és Litvániában is honos öt évig terjed a skála. A Cseh Köztársaságban és Lengyelországban viszont, ahol jelenleg nincs limit, a csatlakozás napjától szintén három év lesz az előírás, akárcsak most Szlovákiában.
Ezzel szemben nem mutatnak lényegi eltérést a heti munkaidőre vonatkozó előírások: jelenleg az egész térségben 40 óra a kötelező munkaidő, ami általában heti 8 túlórával egészíthető ki. Minden jel szerint még mindig idegenkednek a térség országaiban a szokványostól eltérő munkavállalástól/foglalkoztatástól. Az EU jogrendszere természetesnek veszi a részmunkaidős, illetve a határozott idejű alkalmazást, és ilyen esetekben is garantálja az egyenlő elbánást.
Az unió évente minimum négy hétben (20 munkanapban) határozza meg a kötelező szabadnapok mennyiségét. Miközben a jelenlegi tagok többségénél ezt jelentősen meghaladja a szabadnapok száma, Lengyelországban a pályakezdők esetében az csak 18 nap. Észtországban és Litvániában a legfiatalabb munkavállalók is 28 nap szabadságot kapnak évente. Hasonló eltérések figyelhetők meg a gyermekgondozási segély rendszerénél is. Szlovéniában egy, Lettországban másfél, Magyarországon két, a többieknél három év a gyes időtartama.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.