Medgyessy Péternek a hétfői parlamenti "évadnyitáskor" már az adóügyben megszületett döntésekről lenne szerencsés számot adnia, így a koalíciós pártok arra számítanak, a miniszterelnök-pártelnökök csúcstalálkozóra akár vasárnap is sor kerülhet. A hét végi bejelentés lehetőségét erősíti, hogy az MSZP és az SZDSZ egyaránt frakcióülést tart.
Lapunkat tájékoztató politikusok szerint úgy tűnik, az utolsó pillanatokban ismét "bemerevedtek" az álláspontok. Az biztosnak tűnik, hogy a tavaly elfogadott 2004-es adótáblát nem módosítják. A mérséklődő bevételek pótlását illetően megoszlanak a vélemények: a legmagasabb, 25 százalékos áfakulcs meghagyását lényegében mindkét párt elfogadta, ebből 80 milliárd forintnyi bevételre számítanak. Ám abban nincs egyezség, hogy a további közel ekkora öszszeget milyen forrásból biztosítsák. Az SZDSZ ellenzi, hogy a központi költségvetést "sarcolják tovább". A párt szerint már az idei elvonások is súlyosan érintették a minisztériumok programjait, s nem lehet további pénzeket elvenni a tárcáktól. Úgy tudjuk, Csillag István gazdasági miniszter a szerdai, László Csaba pénzügyminiszter és Veres János politikai államtitkár, s több szakértővel tartott megbeszélésre elvitt egy olyan javaslatot is, mely kisebb, 10-15 milliárdos részekben pótolná az elvonást. Ám az SZDSZ-ben korábban is elképzelhetőnek tartották volna a költségvetési hiány mértékének kisebb elengedését, ám ezt a kormányfő egyértelműen kizárta. A kisebbik koalíciós párt elfogadhatónak tartaná az inflációs várakozás kiigazítását, s a szociális kiadások rászorultsági alapon történő elosztását is. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.